Történelmi egyház lesz a Hit Gyülekezete

2011. április 4. - 14:17 | Külföld
Bekerülhet a vallási szervezetek elitklubjába a sokáig fekete bárányként kezelt Hit Gyülekezete. Várható, hogy az egyházi törvény módosításának egyik mellékhatásaként kibővül a történelmi egyházak köre - írja az Index.hu.

Több szintet különböztet majd meg az egyházak között az új szabályozás: a vallási szervezet számára adható legmagasabb szintű állami elismerés a történelmi egyház kategória lesz. Eddig három keresztény és egy zsidó egyház használhatta ezt a titulust, az egyházi törvény módosítása azonban újabb jelentkezők számára is megnyitja az elitklubot.

A történelmi egyházzá nyilvánításhoz az kell, hogy a szervezet legalább 100 év honosságot vagy 25 ezres lélekszámot tudjon felmutatni. Emellett országos intézményhálózat működtetését is bizonyítani kell. (A katolikus egyház azt szeretné elérni, ha a törvényszövegben a vagy helyett és szerepelne.)

A katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyház mellett a kritériumoknak a Hit Gyülekezete is megfelel. Bár ezt a kormányzat eddig nem hangoztatta, az Index információi szerint az ügyben tárgyalások is folytak az előző Orbán-kabinet idején még politikai támadások közepette működő Hit Gyülekezetével.

A kormányzat várhatóan az új alkotmány elfogadása után terjeszti a parlament elé az új egyházi törvényt, az év második felében pedig sorra kerül az egyházfinanszírozás átalakítása is.

FH/para