Kilenc halott, több száz sérült Kairóban a keresztények és a muzulmánok összecsapásában

2011. május 8. - 10:01 | Külföld
Kilenc ember meghalt, több száz pedig megsebesült Kairóban szombaton a muzulmánok és a kopt keresztények közötti összecsapásokban. Egy templomot is felgyújtottak.

A két felekezethez tartozó csoportok azután csaptak össze, hogy szélsőséges muzulmánok megtámadták a Kairó egyik elővárosának számító Imbabában lévő kopt Szent Mena templomot, mert a hírek szerint ott fogva tartottak egy keresztény nőt, aki át akart térni az iszlám hitre.

Hermina atya, a templom plébánosa az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a halottak közül legalább öt kopt keresztény, akik akkor haltak meg, amikor "orgyilkosok és fundamentalista szalafisták a koptok közé lőttek".

A muzulmánok szerint viszont épp a keresztények kezdtek lőni rájuk, amikor békés megmozdulásukon megpróbáltak kiszabadítani egy az iszlám hitre áttért, a templomban fogva tartott kopt asszonyt. A muzulmánok azt mondták, addig nem távoznak az egyházi épület elől, amíg a keresztények le nem teszik a fegyvert és "bíróság elé nem állítják a muzulmánok gyilkosait".

A koptok szerint nincsenek fegyvereik, és a Szent Mena templomban sem látott egyet sem az AFP tudósítója, akit később katonák vezettek el a helyszínről, mondván nem tartózkodhat ott újságíró.

Az összecsapás után katonai rendőrök harckocsikkal próbálták távol tartani a muzulmán tiltakozókat a keresztényektől. Az iszlamisták és a keresztények szombaton kezdetben még csak kövekkel hajigálták egymást, később a muzulmánok már gyújtóbombát is a koptok közé dobtak. A keresztények dulakodni kezdtek a katonákkal is, akiket azzal vádoltak, hogy nem tesznek meg mindent a védelmükben.
A városban egy másik kopt keresztény templomot gyújtóbombával felgyújtottak muzulmánok.

Ali Gomaa egyiptomi főmufti - a legmagasabb rangú egyiptomi vallási vezető - elítélte az összecsapásokat, és azt mondta, az ebben résztvevők "az ország nemzetbiztonságával játszanak".

Egyiptom nyolcvanmillió lakosának tíz százaléka kopt keresztény, akik sokszor panaszkodnak hátrányos megkülönböztetésre, és gyakran célpontjai muzulmánok támadásának. A muszlimok hónapok óta vádolják a koptokat azzal, hogy a keresztény hitről az iszlámra áttérő asszonyokat elrabolják és templomokban vagy monostorokban tartják fogva. A koptok szerint soha nem történt ilyen.

Egy az al-Kaida terrorszervezethez köthető iraki csoport volt az első, amely hasonló vádat fogalmazott meg, hogy aztán erre hivatkozva több tucat keresztényt öljön meg egy bagdadi templomban 2010 novemberében.

FH/para