Szanyi Gyurcsányékra keni az őszödi beszéd kiszivárogtatását

2011. június 11. - 17:51 | Külföld
Szanyi Tibor, az MSZP politikusa egy Facebook-bejegyzésében azt írta Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről: „ezt a beszédet maga a szónok és közvetlen munkatársai közös döntéssel adták át a sajtónak és másoknak. A Bors megkérdezte a kemény nyilatkozatairól elhíresült szocialista politikust, mire alapozza állításait.

Nincs bizonyítékom erre, de az elmúlt években az információmorzsákból összeállt a kép, amit egyébként maga Gyurcsány sem tagadott sosem – mondta a Borsnak Szanyi Tibor. – Emlékszem, miután elhangzott ott, Őszödön Gyurcsány később elhíresült beszéde, többen is felszólaltak és reagáltak az elmondottakra.

Ott voltam, tudom. A kormányfő számára ekkor világossá vált, hogy bár sokan egyetértenek az általa vázolt iránnyal, féltik saját posztjukat, ezért nincs mögötte elegendő támogatás. Gyurcsány és köre valószínűleg azért választotta a kiszivárogtatást, hogy felrázza a pártot, és ezzel hasson rájuk. Ebben egyébként maximálisan egyetértek, valószínűleg én is így döntöttem volna akkor. Viszont elügyetlenkedték az egészet, mert sokat vártak vele. Közben ugyanis a Fidesz kezébe került a felvétel és az ellenzéki párt ezzel az önkormányzati kampányban akart robbantani. Ezért Gyurcsányék előremenekültek és gyorsan kiszivárogtatták a hanganyagot. Úgy is fogalmazhatnék: szét akarták szerelni a robbanószert, de elszúrták, és a bomba felrobbant – mondta Szanyi, aki ma már nem nagyon áll szóba Gyurcsánnyal.

A lap kérdésére, kiket ért Gyurcsány közvetlenmunkatársain. Szanyi konkrét neveket nem akart mondani, csak annyit: „lehet tudni, kik azok”. A Bors kereste Gréczy Zsoltot, Gyurcsány kommunikációs tanácsadóját, illetve Gál J. Zoltánt, a volt miniszterelnök kabinetfőnökét, és persze Gyurcsányt is, de egyiküket sem sikerült elérni. Batiz András, akkori kormányszóvivőt igen, de õ nem kívánta kommentálni Szanyi állításait.

Az viszont furcsa, hogy az interneten igen aktív Gyurcsány – aki még a receptjeiről is részletesen beszámol – párttársa súlyos állításait nem tartotta fontosnak kommentálni.

hirszerzo.hu/para