Az orosz turisták 2010-ben 26,5 milliárd dollárt költöttek külföldön
Az Orosz Központi Bank adatai szerint a idegenforgalmi fizetési mérleg hiánya az orosz oldalon 17,5 milliárd dollár - tette hozzá.
Barzikin azt is elmondta: az igazsághoz tartozik, hogy 12 millió orosz utazott külföldre, míg Oroszországba csupán kétmillió turista látogatott. A beutazó turizmus növekedése Oroszországban jóval lassúbb, mint a nemzetközi átlag: a forgalom tavaly a világon 7, Oroszországban mindössze 2 százalékkal, vagyis a statisztikai hibahatáron belüli mértékben nőtt, elsősorban az ázsiai országokból, ezen belül Kínából érkezőknek köszönhetően.
A szövetség egyébként szerdán levélben javasolta az orosz külügyminisztériumnak, hogy hozzanak létre közös munkacsoportot a beutazó turisták létszámának növelését szolgáló intézkedések kidolgozására és a turizmus növekedését akadályozó tényezők elhárítására.
A szövetség szóvivője kifejtette: 2005-ben végeztek egy felmérést az utazási irodák körében, s akkor az érdekeltek 30 olyan tényezőt neveztek meg, amely akadályozza a beutazó forgalom növekedését. Az idei hasonló felmérés során még mindig 18 tényezőt neveztek meg, amelyeken 2005 óta nem sikerült változtatni.
Ezek között szerepel a beutazó vízum megszerzésének bonyolult volta, a külföldi turisták bejelentkezési kötelezettsége, és egyebek mellett az idegen nyelvű tájékoztatás hiánya.
Az RSZT szóvivője szerint különösen a hagyományosan legtöbb turistát Oroszországba küldő országokból érkezők létszáma csökken: tavaly az előző évihez képest Finnországból 24, Németországból 19, Hollandiából 17, Spanyolországból és Franciaországból 16, Ausztriából 14 és Norvégiából 13 százalékkal kevesebb turista érkezett.