A Jobbik szerint bebizonyosodott a Fidesz és a Hit Gyülekezete együttműködése

2011. július 5. - 15:48 | Külföld
A Jobbik szerint az egyházügyi törvényjavaslat módosító javaslatairól történt hétfői parlamenti szavazás közvetett bizonyítékot szolgáltatott azokra az országgyűlési választások előtti sajtóértesülésekre, amelyek a Fidesz és a Hit Gyülekezete közötti paktumról szóltak.

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője és országgyűlési képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a Ház hétfőn a Jobbik kezdeményezésére név szerint szavazott arról a módosító javaslatról, amely megakadályozta volna a Hit Gyülekezete bejegyzését a tervezett egyházügyi törvény mellékletébe.

Az ellenzéki politikus szavai szerint a kormányoldalon mindössze három fideszes képviselőnek - Wittner Máriának, Kovács Ernőnek és Kulcsár Józsefnek - volt elég bátorsága támogatnia a Jobbik kezdeményezését, míg a "kevésbé bátrak" inkább távol maradtak a voksolástól, az "abszolút gyávák" pedig "politikai parancsra" elvetették azt.

Mirkóczki Ádám szerint a Hit Gyülekezete évek óta "fegyelmezett módon elviszi szavazni" vallási közösségét, ám míg korábban az SZDSZ és az MSZP mellett kampányolt, addig a 2009-es EP-választáson már az MDF-et támogatta. A szóvivő hangsúlyozta, mindkét időszakra mindvégig jellemző volt ugyanakkor, hogy a Fideszt "sátániként" állították be, ezért is volt feltűnő szerinte, amikor a 2010-es országgyűlési voksolást megelőzően a Hit Gyülekezete rendezvényein már pozitív színben tűnt fel Orbán Viktor és pártja.

Kiemelte: a hétfői parlamenti szavazás után feltételezhető paktum alapján a Fidesz "néhány tízezer" szavazattal gazdagodhatott, míg a Hit Gyülekezete elérte, hogy a tervezett egyházügyi törvényben gyakorlatilag a bevett és elismert egyházakhoz hasonló jogi elismerést kapjon. A jobbikos képviselő felidézte, egyetértenek a kormányoldallal abban, hogy rendet kell tenni a jelenleg nyilvántartásban lévő egyházi és vallási közösségek között, de szerintük ezt nem teszik lehetővé a kereszténydemokrata politikusok által jegyzett törvényjavaslatban támasztott formai és jogi követelmények. A Jobbik ezért tartalmi szempontokat is figyelembe venne az egyházak bejegyzésekor, így szűrve ki például a különböző "destruktív, vagy bizniszszektákat" - fűzte hozzá a szóvivő.

MTI/para