A székelyeknek és a csángóknak is azt javasolják, vallják magukat magyarnak

2011. augusztus 19. - 10:50 | Külföld
A székelyek és a csángók is vallják magukat magyarnak - ezt a javaslatot fogalmazta meg az őszi romániai népszámlálás kapcsán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

A szociológus végzettségű politikus elmondta: a székelyek és a csángók is a magyar nemzet részei. A magyarság érdekeinek hatékony képviseletéhez arra van szükség, hogy a közösség megmutassa erejét az idei őszi romániai népszámláláson.

A Krónika című kolozsvári napilap pénteki tudósítása szerint a korábbi romániai népszámlálások alkalmából ugyan külön regisztrálták a székelyeket, összesítéskor azonban számukat hozzáadták a magyarokéhoz. A Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett beszélgetésen Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője elmondta: az idén is így történik ez, hacsak az emberek nem vallják magukat tömegesen székelynek, mert akkor a vonatkozó európai uniós irányelv értelmében külön népcsoportot fognak képezni, és a magyarság veszít erejéből.

A csángók tekintetében egészen más a helyzet, őket külön közösségként fogják nyilvántartásba venni akár kevesen, akár sokan vallják magukat csángónak, mint ahogy a romákat is. Székely István szerint az a 90 ezer cigány, aki a 2002-es népszámláláson magyarnak vallotta magát, az idén is így fog tenni, hacsak - mint fogalmazott - "kívülről" nem avatkoznak bele abba, hogy ki milyen identitást vállaljon.

A munkacsoport eddigi következtetései pozitívak, becsléseik szerint várhatóan nem csökken a romániai magyarságnak az összlakossághoz viszonyított számaránya, még ha létszámveszteségre egészen biztosan számítani kell - vélte Székely István. Ahhoz azonban, hogy arányában ne csökkenjen a magyarság - tette hozzá -, az is szükséges, hogy a cenzus végeredménye megfeleljen a valóságnak.

Szerinte ugyanis nem szabadna az ország stabil népességéhez sorolni azokat az állampolgárokat, akik több mint egy éve külföldön tartózkodnak. Sokféle interpretáció létezik, főként a kérdezőbiztoson múlik majd, hogy mit jegyez fel.

Az idei romániai népszámlálás újdonsága - írja a Krónika -, hogy lesznek magyar űrlapok, és született olyan hivatalos ajánlás is, miszerint azokon a településeken, ahol nagy számban élnek magyarok, a kérdezőbiztosok kiválasztásakor élvezzenek előnyt a magyarul beszélők. Szeptember 2-ig lehet jelentkezni kérdezőbiztosnak.

(MTI)