Ingatlanpiaci forradalom készül Kubában - Bimbózó kapitalizmus
"Óriási kereslet lesz - lelkendezett a The New York Times tudósítójának a 36 éves José, aki családnevét nem volt hajlandó elárulni, és beszélgetés közben állandóan azt figyelte, nem hallják-e illetéktelenek azt, amit mond. - Nagyon sokáig tartott a tilalom."
A magántulajdon természetesen a kapitalizmus alapja, úgyhogy sokaknak tátva maradt a szájuk, amikor megtudták, hogy legálissá válik egy olyan országban, ahol még mindig sűrűn hallani a "Szocializmus vagy halál!" jelszót, és a hozzá hasonlóakat. A legtöbb ember szigorú szabályozásra számít, és amit az állami média az elképzelésből ismertetett, abból az derül ki, hogy a piacot erősen korlátozzák majd, mert csak egy lakás birtoklását engedélyezik, és azt is csak a bejelentett állandó lakóhelyen.
Mégis jobban át fogja alakítani Kubát szakértők szerint az állami ellenőrzés mellett megvalósuló ingatlankereskedelem, mint bármelyik más gazdasági változás a Raúl Castro elnök kormánya által bejelentettek közül. "A már elfogadott változásokkal - kiterjedtebb önfoglalkoztatás és mobiltelefon-birtoklás - és az előterjesztett javasoltakkal - gépkocsieladás és a kivándorlás lazább szabályozása - összevetve ez a legnagyobb" - állította Philip Peters, a Lexington Institute elemzője.
A nyereségszerzés lehetősége szakértők szerint jóval nagyobb lesz, mint amilyet eddig a kubai kisvállalkozások kínáltak, és megteremthetik azokat a vagyoni különbségeket, amelyekkel az ingatlanbirtoklás Kelet-Európában és Kínában együtt járt.
Visszarepülés az időben