Orosz-ukrán gázháború - Újratöltve!

2011. szeptember 2. - 19:52 | Külföld
A Naftogaz ukrán állami gázipari konszern átalakítására adott utasítást pénteken Viktor Janukovics ukrán államfő, azzal indokolva ezt, hogy az Európai Unió energetikai jogszabályaihoz való adaptációhoz szükséges, de a bejelentés azonnal a már jó ideje újra dúló orosz-ukrán gázháború újabb pengeváltásába csapott át.

Janukovics felszólította a kormányt, hogy a Naftogaz átalakítására vonatkozó tervet október 1-jéig terjessze a parlament elé.

Nikola Azarov ukrán miniszterelnök ugyancsak pénteken kifejtette: a Naftogaz átalakítása maga után vonja a társaság által aláírt orosz-ukrán gázszállítási szerződés felülvizsgálatát. "A Naftogaz gazdasági szereplőként megszűnik létezni, egy idő múltán teljesen más vállalatok működnek majd, és így minden ma érvényes szerződést felül kell vizsgálni" - mondta. Azarov szerint a Naftogazt szétbontják több önálló részre: lesz gázkitermelő vállalat, például egy másik foglalkozik majd a gáztranzittal, "és már csak azért is újra meg kell kötni az Oroszországgal 2009 óta fennálló szerződéseket" - mondta.

Moszkva rögtön élesen reagált: Szergej Smatko energetikai miniszter leszögezte, hogy "nem lát perspektívát a szerződések egyoldalú felülvizsgálatában". Alekszej Miller, Gazprom-vezérigazgató kijelentette: egyetért "a Naftogaz átszervezésével, és a szerződések felülvizsgálatával, de csakis a Naftogaz és a Gazprom összeolvadása esetén". Orosz szakértők pedig siettek hangsúlyozni, hogy a Naftogaz szerződései bármilyen átszervezés esetén a jogutódra, vagy jogutódokra szállnak.

Az orosz-ukrán gázvita legutóbbi csörtéje csütörtökön zajlott le: Szergej Smatko orosz energetikai miniszter egy moszkvai egyetem tanévnyitóján kifejtette, hogy "az Oroszország, Ukrajna és Európa közötti mai politikai folyamatokban kizárjuk a kemény forgatókönyv alkalmazását a gáztranzittal kapcsolatban" - magyarán Moszkva nem fontolgatja a gázcsap elzárását. A Moszkva és Kijev között zajló éles vitát a gázár körüli harcoknak minősítette, és hangsúlyozta, hogy közben a hosszú távú szerződéseket teljesíteni kell. 

Ugyanakkor Azarov egy kijevi főiskolán azt mondta: Ukrajna tesz még egy kísérletet, hogy megállapodjon az orosz kollégákkal a gáz áráról, "de ha ez sem vezet sikerre, a következményekért minden felelősséget azokat a vezetőket terheli, akik nem hajlandók meghallani az érveinket". A hét elején Azarov azt is mondta, hogy Ukrajna esetleg bírósági úton próbálja majd felbontani a szerződést.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán a diplomáciai finomkodást végleg feladva kijelentette: csodálkozik az ukrán fél gázárral kapcsolatos álláspontján, és "élősködő hajlamot" lát benne.

"Folyton árcsökkentést kérnek. Azt hittem, érthető javaslatot tettünk: ha kedvezményt akartok a gáz árára, az integrációs térségünk - az orosz-fehérorosz-kazah vámunió - tagjává kell lennetek. Vagy ha ezt nem akarjátok, tegyetek Oroszország számára kifizetődő üzleti javaslatot, például mint a fehérorosz ajánlat a gázszállítási rendszer eladásáról. De ezt sem akarják, meg azt sem. Adjatok kedvezményt, csak ennyit tudnak" - mondta Medvegyev. Ugyanakkor hozzátette: tovább reménykedik a megfelelő megállapodások elérésében.

A jelenleg érvényben lévő szerződést Julija Timosenko akkori ukrán kormányfő 2009. januárjában írta alá, miután előbb Moszkva elzárta a gázcsapot, Ukrajna pedig nem továbbított gázt Európába. A 2019-ig érvényes szerződés a jelenlegi európai áraknál magasabb árakat tartalmaz, ezért Ukrajna újra akarja tárgyalni. Ukrajna, amelyen most az Európába irányuló orosz gázszállítások mintegy 80 százaléka halad át, többször megbízhatatlannak bizonyult, egyebek mellett ezért épül az Északi és a Déli Áramlat gázvezeték.

A 2010 eleji ukrajnai elnökválasztás után Janukovics jelentős engedményt ért el cserébe a Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli bázisa bérletének 25 évvel való meghosszabbításáért. Az orosz fél azonban azt szeretné, hogy Ukrajna ne közeledjen túl gyorsan Európához, és az ukrán gázvezeték-rendszert akarja megszerezni, ezért hívja Ukrajnát a hármas vámunióba és ezért javasolta Vlagyimir Putyin kormányfő a Gazprom és a Naftogaz összeolvasztását, Ukrajna azonban mindkét lehetőségtől mereven elzárkózik. 

Így a háború folytatódik, és bármit mondanak is ma a felek, nem tudni, mivel végződik majd.

MTI/para