Saját olajába fojtaná Szíriát az EU

2011. szeptember 2. - 18:22 | Külföld
Az Európai Unió betiltotta az olaj és olajtermékek behozatalát Szíriából - jelentették be pénteken Brüsszelben.

Az úgynevezett írásos eljárással meghozott döntés értelmében a szíriai olajimportügyletekhez nem nyújtható sem pénzügyi, sem biztosítási szolgáltatás uniós részről.

Az EU-országok képviselői már két héttel ezelőtt tervbe vették, hogy megtiltják nyersolaj és olajszármazékok, így benzin vásárlását Szíriától, mert a damaszkuszi rezsim továbbra is brutálisan és véresen elnyomja a belső tiltakozásokat. Az elvi politikai célkitűzés után azonban pontos jogi formába kellett önteni a szankciós intézkedéseket. E feladat szakértői szintű elvégzése után a kormányoknak meghatározott időn belül kellett meghozniuk a politikai döntést, így a szankciós határozat pénteken vált elfogadottá - majd a szombaton megjelenő EU-közlönyben való közzététellel lép hatályba.

Statisztikai adatok szerint a szíriai olajexport 95 százaléka irányul az Európai Unióba.

Az olajembargó-döntés bejelentésével együtt közölték, hogy az EU további érintettekre terjesztette ki azokat a szankciókat, amelyek a szíriai rendszer támaszát jelentő magán-, illetve jogi személyeket sújtják. A szankciók tartalma egyfelől a külföldön fellelhető javak befagyasztása, illetve magánszemélyek - köztük Bassár el-Aszad elnök - esetében ezen felül az EU-ba való beutazási tilalom. Ezúttal négy természetes személlyel és három jogi személlyel bővült a szankcionáltak listája.

Emellett továbbra is érvényben van a májusban elrendelt fegyverszállítási embargó Szíriával szemben.

MTI/para