Bérgyilkossal akarta megöletni apját egy kamasz

2011. október 10. - 16:32 | Külföld
Bérgyilkossal akarta megöletni apját egy 16 éves balatonlellei fiú, mert szerinte a férfi túl szigorúan nevelte.

A Somogy Megyei Bíróságon hétfőn kezdődött büntetőper vádlottja, O. Péter négymillió forintot és az apja autóját ígérte a gyilkosságért egy ismerősének, aki látszólag beleegyezett a végrehajtásba, mivel attól félt, hogy a fiú mást talál helyette, aki meg is teszi, amire kéri.

Az ügyészség emberölés bűntettének előkészületével vádolta meg a jó szociális- és anyagi körülmények között élő szakközépiskolás fiút, akinek a korábbi jó teljesítést követően leromlottak a jegyei, és néhány tantárgyból bukásra is állt.

A vádlottnak megromlott a viszonya a szüleivel, különösen az apjával, aki szerinte túl szigorúan nevelte. A fiú az ismerősének azt mondta: azért akarja megöletni az apját, hogy elkerülje a folytonos vitákat.

A megbeszélés szerint ez év áprilisában kellett volna végeznie a férfival a bérgyilkossággal megbízott ismerősnek, ám ő nem ment el a megadott helyre.

Egyszer a fiú elvitte apja autóját, hogy a barátaival azzal menjen a fővárosba, a férfi pedig bejelentette a lopást. A gyilkossági tervek ezután jutottak a rendőrök tudomására: megtalálták ugyanis a kocsit, és a benne ülő fiatalok egyike a kihallgatásán elmondta, hogy O. Péter mire készül.

MTI/para

Címkék: bérgyilkos