Kína felszólította Észak-Koreát, hogy rendezze kapcsolatait Washingtonnal

2011. október 24. - 10:16 | Külföld
Kína arra szólította fel Észak-Koreát, hogy rendezze kapcsolatait Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal - jelentette hétfőn a pekingi központi tömegtájékoztatás.

Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes háromnapos látogatásának első napján Phenjanban közölte Cso Jong Rim észak-koreai miniszterelnökkel, hogy az ország kapcsolatainak javítása Szöullal és Washingtonnal, valamint a térség békéjének és stabilitásának a megerősítése valamennyi érintett fél érdeke.

Kína támogatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) erőfeszítéseit arra, hogy a helyes utat választva folytassa a párbeszédet, hogy mielőbb újrainduljanak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését célzó hatoldalú tárgyalások, valamint, hogy enyhüljön a feszültség a térségben.

Li, aki Kínában 2013-tól a kormányfői poszt várományosa, hangsúlyozta a két szomszédos ország közötti hagyományos barátságot, amellyel, mint mondta: nemcsak a maguk szocialista építkezését segítették elő, de a regionális békéhez és stabilitáshoz is pozitívan hozzájárultak.

Cso, aki a legmagasabb koreai párttestület, a Koreai Munkapárt politikai bizottsága elnökségének is tagja, külön kitért a gazdasági kapcsolatok fokozására a kereskedelem, a bányászat és az infrastruktúra területén. A két ország között még vasárnap - részletesebben nem ismertetett - gazdasági és műszaki együttműködési megállapodásokat írtak alá. Sajtóértesülések szerint a kínai delegáció tagja Chen Yuan, a Kínai Fejlesztési Bank elnöke is.

A két ország közötti kétoldalú kereskedelem 2011 első hét hónapjában már 87 százalékkal - 3,1 milliárd dollárra - bővült a tavalyi év azonos időszakához képest.

Li Ko-csiang Phenjanból szerdán Dél-Koreába utazik tovább, ahol kétnapos hivatalos látogatásra várják.

Amerikai és észak-koreai diplomaták a tervek szerint hétfőn és kedden tárgyalnak Genfben az észak-koreai atomprogram leállításáról szóló tárgyalások újraindításáról. Phenjan két évvel ezelőtt, a második földalatti atomrobbantása után, az ellene érvényesített szankciókat követően szakította meg az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Korea bevonásával zajló tárgyalásokat.


Címkék: Észak-Korea, kínaiak, USA