Tengeralattjárókat gyártanak a kolumbiai drogcsempészek

2011. november 6. - 19:33 | Külföld
A kolumbiai drogcsempészek mind gyakrabban használnak tengeralattjárót: a hatóság is megtapasztalhatta, hogy a dílerek az utóbbi időben mind több alkalommal próbálják a víz alatt megközelíteni piacaikat.

Luis Alberto Perez, a kolumbiai rendőrség drogellenes szervezetének vezetője maga jelentette be, hogy emberei alig néhány hét alatt három ilyen, nehezen észlelhető vízi járművet foglaltak le - olvasható a párizsi Le Monde tudósításában.

A Csendes-óceáni parton még szeptemberben olyan igazi tengeralattjárót foglaltak le a rendőrök, amely több méter mélységbe is lemerült, hogy a víz alatt haladjon tovább. A búvárhajó a FARC nevű ultrabalos szervezet gerilláinak birtokában volt a hatóságok szerint.

A legutóbbi, októberi fogás technikailag kevésbé fejlett jármű: a Karib-tengeri partvidéken, Cordoba tartomány egyik halászfaluja mellett, egy erdős partszakasz fái között megbújó hangárban bukkantak rá a drogellenes brigád fegyveresei az egyedi tervezésű csempészhajóra. A rejtett műhelyben összebarkácsolt búvárszerkezet képes lett volna szinte teljesen a felszín alá merülni, s így elkerülni a rá vadászó biztonsági erőket.

Ez volt az első eset, hogy az úgynevezett Urabeno banda próbált ilyen járművet konstruálni. Ez a csoport a hivatalosan feloszlatott félkatonai szervezetek maradványaiból összeállt drogbandák egyike. Roberto Vargas, az alvilági szervezet vezetője, akit jobbára csak a Karvaly néven emlegetnek, állítólag mintegy 1500 embert irányít.

Az üvegszálas anyagból konstruált hajót még az illegális hajógyárban sikerült lefoglalni. "Amikor rakományt szállít, ez a fél-búvárhajó csaknem teljesen a víz alá merül: csak tetejének felső nyúlványa emelkedik ki, ezt kékre festik, hogy repülőről vagy mesterséges holdról nehezebb legyen felfedezni" - magyarázta el a francia lap riporterének a rendőrparancsnok. A csempészjárműben már a helyére szerelték a kormányt, a hajócsavart és a motort, csak a hajózó műszerek és a kábítószer-rakomány hiányoztak belőle, amikor a rendőrök rajtaütöttek a titkos műhelyen.

Az első ilyen típusú vízi járművet 1933-ban "halászták ki" a drogbandák elleni küzdelemben a rendőri erők, azóta több mint hatvan tengeralattjárót és "fél-tengeralattjárót", merülő hajót fogtak el - méghozzá technikailag egyre tökéletesebbeket. "A kikötői és repülőtéri ellenőrzés javulása, a légi radarok hatékonysága arra kényszeríti a maffiát, hogy mind költségesebb szállító eszközöket használjon" - hangoztatta Herber Benavides kolumbiai rendőr őrnagy.

Az urabenók által használt merülő hajó önköltségét 3 milliárd kolumbiai pesóra becsülik (több mint 360 millió forint). A befektetés már az első útnál megtérül: egy kiló kokain ára az Egyesült Államok területén 25 ezer dollár. Hat tonnával számolva a rakomány 150 millió dollárt érne, ha sikerül eljuttatni a célországba, de egyetlen banda sem kockáztat egyszerre akkora szállítmányt. Kolumbia a kokain első számú exportőre a világon, 2010-ben 350 tonnára becsülték az országban előállított mennyiséget.

Amióta az 1990-es években felszámolták a nagy drogkartelleket, a maffia részekre bontotta, felparcellázta műveleteit. "Az a banda, amelyik ilyen típusú merülő hajót épít, felajánlja ezt a szállítási szolgáltatást más narkós csoportoknak" - mondta Perez tábornok. Három napi működést biztosító üzemanyagtartályaival a vízi jármű elérhette volna valamelyik közép-amerikai vagy Karib-tengeri országot.

A hajóépítésre használt hangár nehezen megközelíthető partszakaszon található, de a környék lakott. A hat hónapja működő hajógyár tevékenységéről a rendőrség szerint sok embernek kellett tudnia. "A drogdílerek egyeseknek munkát adnak, másokat terrorizálnak, mindenki hallgat" - magyarázta a Le Monde-nak Benavides őrnagy.

A "Karvaly" emberei gondoskodnak arról, hogy így legyen.

mti/para