Politikai paródia vagy 2006-ot idéző rendőri erőszak?

2011. december 23. - 18:25 | Külföld
Vélemények az LMP országgyűlési képviselőinek pénteki akciójáról, valamint az ellenük tanúsított rendőri fellépésről.

Schiffer: A rendőri erőszak 2006-ot idézi

Az LMP frakcióvezetője szerint a párt országgyűlési képviselővel és aktivistáival szemben alkalmazott "rendőri erőszak 2006-ot idézi"; Schiffer András pénteken a budapesti Gyorskocsi utcában azt mondta: az LMP részéről már csak Dorosz Dávid országgyűlési képviselő van az épületben.

A frakcióvezető a Gyorskocsi utcai épület előtt az MTI-nek elmondta: az egyik képviselőtársuk még mindig oda van láncolva az Országház autóbejáratához, viszont azok közül a képviselők közül, akiket a rendőrök elvittek, Dorosz Dávidot leszámítva mindenki szabadon engedtek.

Hozzátette: a rendőrségen felvették az előállítottak adatait, majd elengedték őket. A frakcióvezető sérelmezte az előállítás módját, mint mondta, egyik képviselőtársát a rendőrök durván nyakon ragadták, s ok nélkül rángatni kezdték. Sérelmezte azt is, hogy az őket képviselő ügyvédeket a rendőrök egy óránál is hosszabb ideig várakoztatták.

A Gyorskocsi utcát a fogda előtt teljesen lezárta a rendőrség, oda senkit nem engednek be. A lezárt rész előtt LMP-s képviselők, illetve az MSZP néhány képviselője is jelen van. Az MTI tudósítója ott látta Hiller Istvánt, Szanyi Tibort, illetve a szocialista párt ifjúsági szervezetének, a Societasnak a vezetőjét is.

Kósa: Politikai paródia zajlik

Politikai paródiának tartja a Fidesz a Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt péntek délelőtt történteket - közölte Kósa Lajos a Fidesz elnökségének ülése után.

A kormánypárt ügyvezető alelnöke az Országházban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott az LMP demonstrációjával kapcsolatban, hogy a volt miniszterelnök, "Gyurcsány Ferenc galád módon elvitte az LMP elől a show-t", az MSZP pedig "mellbedobással megpróbált a dobogó harmadik fokára feljutni", hogy "akkor már az MSZP-t is tartóztassák le".

"Nem tudjuk, ki nyert: lehet, hogy a közönség majd aszerint is súlyoz, hogy kit milyen gyorsan tartóztattak le" - mondta, hozzáfűzve: Magyarországon bárki el tudja érni, hogy letartóztassák őt, elég, ha leül a körút közepére, és nem hajlandó onnan felállni.

Kósa Lajos szerint politikai paródia zajlott - ami várhatóan nem ér véget péntek délután - tartalmi üzenet nélkül. "Politikai ösztönei azt súgják" - folytatta -, hogy "lesz ebből még minden, ami lehet, emberi jogok, Strasbourg stb." Megjegyezte, amikor "valóban rendőri brutalitás volt" Budapest utcáin, akkor persze "nem volt a demokrácia veszélyben, hanem akkor minden rendben volt az országban".

A politikus kérdésre közölte: az eseményeknek semmi köze a parlament munkájához. Hozzátette ugyanakkor, hogy mielőtt az MSZP kivonult, "még gyorsan kért 12 név szerinti szavazást".

Az ellenzék által kifogásolt új választójogi törvénnyel kapcsolatban azt mondta, nincs benne egy olyan pont sem, amely ne esne egybe legalább egy ellenzéki párt véleményével. A stabilitási törvényről azt mondta, az hallatlanul fontos a költségvetés stabilitása szempontjából.

Vona Gábor: Indokolt az LMP akciója, de hiteltelen

A Jobbik elnöke szerint bár indokolt és jogos az LMP pénteki akciója, de az szerinte hiteltelen és nem az ország valódi problémáival foglalkozik.

Vona Gábor pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc "lenyúlta a show-t" és a tüntetés akkor lett hiteltelen, amikor "a szemkilövető, hazudozó, nemzetáruló Gyurcsány megjelent az emberek között és eljátszotta, hogy ő most meg akarja védeni a demokráciát". "Aki Gyurcsány Ferenc közé keveredik, azt megeszik a disznók" - üzente a Jobbik elnöke az LMP-nek.

Vona Gábor leszögezte azt is: bár a kormánypártok elmúlt másfél évi parlamenti tevékenysége méltatlan és felháborító a "házszabály semmibe vétele, az országgyűlési működés cinikus kihasználása és a kétharmaddal való rendszeres visszaélés" miatt, és így az LMP-s pénteki megmozdulásának "van helye és indoka", de ez a demonstráció nem az ország valódi problémáival foglalkozik. A Jobbik elnöke szerint ugyanis a parlamenti működés problémái "huszadrangúak" azzal szemben, hogy az ország egyébként a csőd felé tart.

Vona Gábor elmondta: azért is hiteltelen az LMP akciója, mert "az LMP is azon pártok közé tartozott, amelyek nemzetközi gazdasági kérdésekben az ország érdekeivel szemben politizáltak és bizonyos értelemben szinte üdvözölték az IMF Magyarországra érkezését".

Az MSZP parlamentből való kivonulásával kapcsolatban Vona Gábor elmondta: szerinte ez "emeli az Országgyűlés tekintélyét" és reméli, hogy a jövőben sem szoknak le erről.

MTI/para