2011 - Világhírű hősök, zsarnokok és terroristák halálának éve

2011. december 31. - 13:55 | Külföld
A Washington Post számba vette a 2011-ben elhunyt politikai, gazdasági vezetők, látnoki gondolkodók, művészek, veterán katonák, diplomaták, diktátorok és terroristák listáját – tájékoztat a hvg.hu.

Václav Havel

Václav Havel, cseh író, politikus. A szovjet érdekszférához tartozó Csehszlovákiában liberális, demokrata nézetei miatt bebörtönözték, ekkor vált a szabadság szimbólumává. Az 1989-ben kezdődő „bársonyos forradalomban” vezető szerepet töltött be, és ő lett a Szovjetunió összeomlását követően alakult Cseh Köztársaság első köztársasági elnöke. A „Visegrádi Négyek” egyik alapítója és a világpolitikát is befolyásoló európai gondolkodó volt. December 18-án 75 évesen halt meg az észak csehországban található hétvégi házában.

Kim Dzsong Il

Kim Dzsong Il 1994-ben került a világtól elszigetelt Észak Koreai Népi Demokratikus Köztársaság élére. A 17 éves kormányzása alatt a rendszer még központosítottabbá vált, mint amilyen korábban volt. A piacgazdasági modell tovább fejlesztése mellett az állami bevételeket valuta hamisítással és kábítószer-kereskedelemmel is próbálta növelni. Nukleáris-programja miatt nem csak súlyos ENSZ-szankciók sújtották országát, amely miatt a világszervezet nem tudott jelentős segítséget nyújtani az éhező koreai népnek, hanem kapcsolatba hozták atomfizikusait Iránnal is. A két Kóreai közötti viszony uralma alatt sem javult, sőt számos határ provokációra is sor került. Hosszas betegeskedés után végül december 9-én hunyt el a „kedves vezető”.

Césaria Évora

A Zöld-foki Köztársaság Grammy-díjas énekesnője Cesaria Evora, vagy ahogy a legtöbben ismerik a "Mezítlábas Díva," 70 évesen december 17-én halt meg, hátrahagyva 11 lemezt, amelyből a 2004-ben készített Voz D’Amor című albumáért elnyerte a zeneipar legrangosabb díját a Grammyt.

Amy Winehouse

Amy Winehouse ötszörös Grammy-díjas, brit soul-, jazz-, és rhythm and blues-énekesnő és dalszövegíró volt. A 2006-ban megjelent Back to Black albumával írta be magát a halhatatlanok közé. Volt már olyan a poptörténelemben, hogy egy túl tökéletes album agyonnyomott, megölt nagyon tehetséges előadókat. Amy sem tudta megcsinálni a folytatást és végül legyőzte őt viharos élete és a küzdelme az alkoholizmussal valamint a drogfüggőséggel. Július 23-án holtan találtak rá londoni otthonában, két hónappal 28. születésnapja előtt.

Betty Ford

Július 8-án, 93 éves korában elhunyt a korábbi amerikai elnök Gerald Ford felesége Betty Ford, minden idők legaktívabb first lady-je, ahogy a média emlékezik rá. A négy éves fehér házi tartózkodása alatt sikeresen felépült a mellrákból, a mellrák elleni kampány egyik élharcosa lett. Ugyanilyen lelkesedéssel küzdött az abortusz elfogadásáért és a női egyenjogúságot biztosító alkotmánymódosítás megszületéséért. Gyógyszer és alkohol függőségéből való kilábalás után nevét adta egy kaliforniai Kábítószer és Alkohol Rehabilitációs Központhoz.

Elizabeth Taylor

Elizabeth Taylor, hollywood Kleopátrája több mint hat évtizeden át volt a „világ leglátványosabb nő” cím tulajdonosa, és az Amerikai Filmintézet által készített minden idők legnagyobb színésznő-legenda listán pedig 7. helyezett. Az érzéki, lila szemű színésznő, művész nevén csak Liz Taylor reperoárjában közel 70 filmes szerep, két Oscar-díj, négy Golden Globe díj, lovagi rang, nyolc házasság, négy gyermek, tíz unoka, négy dédunoka, és pusztító betegségek szerepeltek.

Frank Buckles

Meghalt az utolsó első világháborús amerikai veterán, Frank Buckles. Nagy Britanniában és Franciaországban teljesített szolgálatot, ahol katonai mentőautókat, illetve motorokat vezetett. A második világháború idején civilként a Fülöp-szigeteki Manilában dolgozott, ahol 38 hónapra a megszálló japán hadsereg fogságába esett.

Frank Kameny

Frank Kameny-t a meleg mozgalmak alapító atyjaként és a melegek jogainak úttörőjének is szokták emlegetni. Alapító tagja volt a homoszexuálisok társadalmi elfogadásáért küzdő Mattachine Táraságnak. Nagy szerepe volt abban, hogy az American Psychiatric Association (Amerikai Pszichológiai Társaság) a homoszexualitást levette a betegségek listájáról. Ő vitte a köztudatba a „melegnek lenni jó” szlogent. 86 éves korában, októver 11-én érte utol a halál.

Joe Frasier

Korábbi olimpiai és nehézsúlyú világbajnok Joe Frasier rövid küzdelem után feladta a harcot a májrákkal, és november 7-én meghalt. Játék stílusát előszerettel hasonlították  a legnagyobkkal, mint Henry Armstrong vagy Rocky Marciano. A ringben balhorgai halálos ütést mértek ellenfeleire, ahogy a könyörtelen grimaszai is. 67 évet élt.

Moammar Kadhafi

Kadhafi még 1969-ben lett az újonnan kikiáltott Líbiai Arab Köztársaság első embere. Belpolitikájára az úgynevezett „iszlám szocializmus”-nak nevezett államfelfogás volt a jellemző. Külpolitikájával sokáig a nyugat fekete listáján szerepelt, főleg mivel rezsimjét terrorakciókkal és felforgató tevékenységekkel hozták kapcsolatba. Leghíresebb ügye a Lockerbie-i katasztrófa, amelyet 15 évvel az eset után magára is vállalt. Az arab tavasz kapcsán azonban Liíbiában i stiltakozások kezdődtek, amelyre Kadhafi ritka brutalitással válaszolt. Katonái és Afrika más területeiről toborzott zsoldosai vérengzésbe kezdtek és terrorista módszerekkel igyekeztek visszaszerezni az ország feletti irányítást, végül október 20-án 40 év uralkodás után, 69 évesen líbiai felkelők ölték meg, miután Szirt városánál a lázadók kezébe került.

Osama bin Laden

A világ legkeresettebb terrorista vezérének május 1-éig Osama bin Laden számított, amikor is egy kis létszámú kommandós alakulat pakisztáni otthonában rajtaütés közben végzett vele. A szaúdi születésű militáns iszlamista  az al-Kaida terrorszervezet egyik feltételezett alapítója volt, aki rendszeres videó üzeneteiben szólította fel a muzulmánokat, hogy addig öljenek meg nyugati országok civil lakosait, amíg azok vezetése vissza nem vonják támogatásukat Izraeltől, és ki nem vonulnak az általuk megszállt iszlám országokból. Ő állt az Egyesült Államok ellen elkövetett, közel három ezer halálos áldozatot követelő 2001. szeptember 11-ei terrortámadások hátterében.

Peter Falk

A magyar felmenőkkel is rendelkező zsidó származású színész, producer Peter Falk leghíresebb alakítása a kissé rosszul öltözött, látszólag lassú észjárású, de a legreménytelenebb bűnügyeket is megoldó Columbo hadnagy volt. Alakításáért ötször nyerte el az Emmy-díjat, illetve egyszer a Golden Globe-díjat. A televíziós sikerek mellett mozifilmekben is feltűnt, nem is sikertelenül. 80. életévében egészségi állapota megromlott, Alheizmer-kórral küzdött, és végül június 23-án 80 évesen hunyt el Beverly Hills-i otthonában.

Steve Jobs

Steve Jobs a modern kapitalizmus történetének egyik legnagyobb újítója – írta az Apple társalapítójáról, és a szórakoztatóipar ismert alakjáról a The New York Times. Szinte látnoki tehetséggel ismerte fel a grafikus felhasználói felületben  és az egérben a nagy lehetőséget, és irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, arcát, az Apple Macintosh számítógépet. Ezt követte az iPhone okostelefon és az iPad táblagép. Október 5-én hosszas küzdelem után hasnyálmirigy rákban hunyt el 56 éves korában.

Sultan bin Abdul Aziz

Sultan bin Abdul Aziz az olajban gazdag szaúdi királyság trónörököseként miniszterelnök-helyettesi és védelmi miniszteri posztot töltött be. Hosszas betegeskedés után – vastagbél rák és Alcheimer kór- október 22-én, 85 éves korában elhunyt.

hvg.hu/para