Atomellenőrök érkeztek Iránba

2012. január 29. - 10:17 | Külföld

Megérkezett vasárnap hajnalban Teheránba a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége, amely a vitatott iráni atomprogramról folytat majd tárgyalásokat az iráni vezetőkkel.

A Herman Nackaerts főigazgató-helyettes vezette delegációnak két ismert fegyverszakértő - a francia Jacques Baute és a dél-afrikai Neville Whiting - is tagja, ami arra utal, hogy az iráni vezetőknek várhatóan válaszolniuk kell az atomprogram katonai vetületével kapcsolatos, a nyugati aggodalmakat tükröző kérdésekre is.

Nackaerts szokatlanul nyers hangon sürgette Iránt, hogy működjön együtt a NAÜ-küldöttséggel annak tisztázására, hogy fejleszt-e nukleáris fegyvereket atomprogramjának keretében. Az indulás előtt, a bécsi repülőtéren Nackaerts újságíróknak úgy fogalmazott, hogy reményei szerint Irán tárgyalni fog a küldöttséggel minden nyugati aggodalomról.

Teherán három éven keresztül nem volt hajlandó tárgyalni állítólagos fegyverkísérleteiről, mondván, hogy a gyanút "néhány arrogáns ország által gyártott hamis dokumentumokra" alapozzák.

A teheráni repülőtéren azonban iráni tüntetők várták a NAÜ-küldöttségét, s tiltakozásul a január 11-én pokolgépes merénylet áldozatává vált iráni atomtudós, Musztafa Ahmadi Rosan fényképét lengették. Az esetleges incidenseket elkerülendő a biztonsági szolgálat a reptér kifutópályáról egyenesen a szállodába vitte a delegáció tagjait.

Az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint a NAÜ szakértői háromnapos látogatásuk alatt valószínűleg felkeresik a fordói urándúsító létesítményt.

A NAÜ azt kérte az iráni vezetéstől, hogy a szakértők személyesen találkozhassanak és beszélhessenek olyan tudósokkal, akik a gyanú szerint részt vesznek a fegyverprogramban, illetve ellenőrizhessenek dokumentumokat, s a jövőben felkereshessék az atomfegyverprogrammal kapcsolatba hozott helyszíneket.

Az iráni média éberségre intette a kormányt, mert szerinte a NAÜ küldöttségének egyes tagjai "kémek", ami jól tükrözi a világszervezet szakértőivel szemben táplált mély gyanakvást.

MTI/para