Nem csökkent a magyar alapkamat – elemzők szerint egyelőre nem is csökkenhet

2012. február 28. - 16:13 | Külföld

Megfelelt a piaci és elemzői várakozásoknak az alapkamat 7 százalékon tartása, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint az EU/IMF tárgyalások lezárultáig a kamatszint tartása indokolt, az év második felében pedig megindulhat a lassú kamatcsökkentés.

A legutóbbi kamatdöntés óta jelentősen erősödött a forint árfolyama, csökkentek a hozamok és a kockázati felárak, így nem okozott meglepetést az alapkamat szinten tartása - kommentálta a döntést Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője.

Véleménye szerint a reálgazdasági folyamatok nem indokolnak szigorúbb kamatpályát, így a pénzügyi stabilitási folyamatok lehetnek leginkább hatással a kamatdöntésre a következő hónapokban. Ez utóbbit pedig elsősorban az IMF-fel és az EU-val tervezett tárgyalások kimenetele, valamint az európai adósságválság és az ezzel kapcsolatos nemzetközi hangulat változásai befolyásolhatják.

Suppan Gergely szerint a hitelkerettel kapcsolatos megállapodásig a kivárás tűnik indokoltnak, így kedvező esetben nem lesz szükség szigorításra, az év közepétől pedig lassú és fokozatos kamatcsökkentési sorozat is lehetségesnek tűnik. Amennyiben sikerül megállapodni a hitelkeretről, az év végére 6,50 százalékra csökkenhet az alapkamat, különösen, hogy a jövő év első felére a 3 százalékos inflációs cél továbbra is elérhetőnek tűnik.

Pintér András, a Budapest Alapkezelő elemzője szerint az MNB döntése megfelelt a várakozásnak a januári - akkor némi meglepetést okozó - tartás és az azóta eltelt időszakban bekövetkezett piaci folyamatok tükrében.

Az alapkezelő megítélése szerint amíg sem az inflációs kilátásokat, sem az EU/IMF tárgyalásokat illetően "nem tisztul a kép", addig a monetáris tanács részéről a kivárás, a kamatszint változatlanul tartása volt a leglogikusabb döntés. A mostani döntés azt tükrözi, hogy a tanácstagok többsége továbbra is a tárgyalások relatíve gyors és zökkenőmentes lezárására számít.

Az elemző kifejtette, hogy a döntés szempontjából továbbra is Magyarország kockázati megítélése a legfontosabb tényező, ebből a szempontból pedig pozitív fejlemény volt, hogy a forint euróval szembeni árfolyama az elmúlt hetekben a 290-es szint környékén stabilizálódott, illetve hogy folytatódott a magyar CDS-árak csökkenése is. A görög tárgyalások elhúzódása ellenére változatlanul támogató a nemzetközi környezet is, amit a feltörekvő piacokra irányuló tőkebeáramlás is tükröz.

A jegybank feltehetően már az EU-IMF tárgyalások eredményét várja, és a döntést követően akár kamatcsökkenésre is sor kerülhet - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A szakember szerint a kamattartásról szóló döntés két dolognak köszönhető: egyrészt általában véve a tavaly év végéhez, idei év első heteihez képest határozottan nyugodtabbak a piacok, másrészt a forint árfolyama és a magyar államkötvénypiac is stabilizálódott.

Horváth István hozzátette: amíg marad a jelenlegi, 7 százalékos alapkamat, az egyúttal azt is jelenti, hogy akár rövid távú megtakarításokkal - betétekkel, pénzpiaci alapokkal - is infláció feletti hozam érhető el.

mti/para