Plágiummal vádolt politikusok a világban

2012. március 29. - 19:18 | Külföld

Plágiummal vádolt külföldi politikusokról készített összeállítás az USA, Oroszország, Ukrajna, Ausztria, Nagy Britannia, Németország és Románia érintésével.

EGYESÜLT ÁLLAMOK:

Joseph Biden jelenlegi amerikai alelnököt többször vádolták plagizálással, 1987-ben egy ilyen ügy miatt volt kénytelen visszalépni a Demokrata Párt elnökjelöltségéért vívott versengéstől. Egyik politikai ellenfele leleplező videofilmet tett közzé, amely azt bizonyította, hogy Biden minden utalás vagy forrásmegjelölés nélkül egyszerűen sajátjaként adta elő választási beszédeiben mások gondolatait, Neil Kinnocknak, a brit Munkáspárt vezérének és szenátortársának, Robert F. Kennedynek jó néhány
fordulatát.

OROSZORSZÁG:

Plágiummal vádolták meg Vlagyimir Putyin jelenlegi orosz kormányfőt, leendő államfőt is. A The Washington Times 2006-ban megjelent beszámolója szerint a washingtoni Brookings Intézet kutatói alapos utánajárással megállapították, hogy a korábbi hírszerző 1997-ben közgazdaságtanból írt doktori disszertációjának jelentős részét egy amerikai tanulmány orosz fordításából emelte át forrásmegjelölés nélkül. Az amerikai kutatók szerint Putyin 16 oldalt ollózott ki szóról szóra, vagy emelt át kisebb módosítással a pittsburghi egyetem két kutatójának 1978-ban megjelent tanulmányából, amelyet a 90-es évek elején egy olyan intézet fordított oroszra, amely közel állt a KGB orosz állambiztonsági szolgálathoz.

NAGY-BRITANNIA:

Alastair Campbell, Tony Blair akkori kormányfő sajtófőnöke 2003. február 3-án olyan tájékoztató anyagot küldött el újságíróknak - abbéli igyekezetében, hogy alátámassza az iraki tömegpusztító fegyverek létére vonatkozó kormányzati állítást -, amelynek gerincét szó szerint emelték át a Kaliforniai Egyetem egy végzős hallgatója által 12 évvel korábban írt disszertációból úgy, hogy még a gépelési hibákat sem javították ki a szövegben. A kormányfői hivatal ennek ellenére csak annyit ismert el, hogy hibát követtek el, amikor nem ellenőrizték elég alaposan a források hitelességét.

ROMÁNIA:

A Nastase-kormány egészségügyi minisztere, Mircea Beuran 2003 októberében lemondott, miután a sajtóban megjelent, hogy a doktori disszertációjához mellékletként csatolt tudományos munka plágium; a tárcavezető francia szerzőktől kölcsönzött. A bukaresti orvostudományi egyetem ezért megvonta tőle a katedrát és az egyetemi tanári címet, és javasolta doktori címének visszavonását.

AUSZTRIA:

Johannes Hahn uniós regionális biztost, volt tudományos és felsőoktatási minisztert is megvádolták 2007-ben, majd 2011-ben ismét, hogy plagizált doktori disszertációjában. Végül a vizsgálatra felkért tudományos bizottság megállapította, hogy a politikus "nem tanúsított tudományosan felróható magatartást" 1987-es dolgozata megírásakor.

NÉMETORSZÁG:

Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter 2011 márciusában benyújtotta lemondását, miután elismerte doktorija plagizálását. A bajor uniópárt (CSU) politikusa, mint azt az illetékes bizottság megállapította, a bayreuthi egyetem jogi karán beadott doktori disszertációjában az idegen forrásmunkákból átemelt részeket nem tüntette fel lábjegyzetben, illetve a forrásművek jegyzékében. Több mint száz olyan részt találtak a 2007-ben benyújtott, 475 oldalas dolgozatban, amely forrásmegjelölés nélkül idézett szó szerint vagy kevés változtatással más tudományos munkákból. 2011 májusában szintén Németországban a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökségének tagja, az Európai Parlament liberális alelnöke, Silvana Koch-Mehrin jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről, miután az a gyanú merült fel, hogy doktori disszertációjának írásakor plágiumot követett el.

UKRAJNA:

2011 októberében plágiummal vádolták meg Viktor Janukovics ukrán elnököt: Opportunity Ukraine című könyvének egyes részei ugyanis folyóiratokban megjelent cikkekre, egy parlamenti képviselő beszédére, sőt, egy főiskolai szakdolgozatra emlékeztettek. A kötet az osztrák Mandelbaum kiadónál jelent meg. Az osztrák írószövetség elítélte a könyvet a vádak miatt, valamint azért sem támogatta azt, mert ezzel hallgatólagosan jóváhagyta volna az ukrán elnök antidemokratikus politikáját. Hanna Herman, Janukovics tanácsadója elutasította a plagizálás vádját, amely szerinte az elnök ellen indított "szégyenletes" és erkölcstelen lejárató kampány része. A felelősséget végül a könyv fordítója vállalta magára, aki beismerte, hogy a lábjegyzetek többségét törölte, hogy olvashatóbbá tegye a könyvet.

- mti/para -