Elfogták a "Patkány" sofőrjét - Újabb szlovákiai vádlott a budapesti gyilkosság ügyében

2012. április 12. - 17:00 | Külföld

A magyarországi Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön megerősítette, hogy Fenyő János médiavállalkozó 14 évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban elfogtak egy újabb gyanúsítottat, aki szintén szlovák állampolgár.

Az m1 kedd esti Híradójában számolt be arról, hogy Fenyő János meggyilkolása ügyében, Jozef Roháč után, újabb gyanúsítottat fogtak el a hatóságok. A szlovák férfi a gyanú szerint a gyilkos sofőrje volt - hangzott el a Híradóban.

A rendőrség honlapjára csütörtökön felkerült közleményben azt írták, az NNI az 1998. február 11-én F. János sérelmére elkövetett, előre kitervelten elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Mint emlékeztettek: az ügyben 2011. február 17-én elfogták a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Jozef R. szlovák állampolgárt, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozás során viszont beazonosítottak egy másik szlovák állampolgárt is, aki - mint írták - "megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Jozef R. mellett bűnsegédként részt vett a bűncselekmény végrehajtásában".

Az újabb gyanúsítottat - európai elfogatóparancs alapján - 2012. február 10-én a Szlovák Köztársaság területén fogták el, majd 2012. április 3-án adták ki a magyar hatóságoknak, ezt követően április 5-én a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfi előzetes letartóztatásba helyezéséről döntött.

A nyomozás érdekeire tekintettel az NNI többet nem közölt.

Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában, a Margit körút sarkán egy piros lámpánál álló Mercedesében, az autó ablakán keresztül kilenc milliméteres sorozatlövő fegyverrel fejbe lőtték. Gépkocsija mellett egy régi típusú Mitsubishi fékezett le, és a merénylő ebből kiugorva adta le a sorozatot. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját és dzsekijét, valamint a fegyvert, egy Agram-2000-es típusú, hangtompítós géppisztolyt, amelyeket a tettes menekülés közben eldobott. Az elkövetés módja profi bérgyilkosra utalt.

Roháč ügyvédje idén januárban az MTI-nek azt mondta: a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsított szlovák állampolgár tavaly április 18. óta Magyarországon van, vizsgálat folyik ellene.

A Fővárosi Törvényszék legutóbb január 18-i végzésében április 20-ig hosszabbította meg Jozef Roháč előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt.

(MTI)