Áder János lesz Magyarország következő elnöke, mert kiszámítható

2012. április 16. - 20:40 | Külföld

Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal, a képviselőcsoport ülése után. A parlament május 2-án választhatja meg Schmitt Pál utódját.

A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan személyiségnek tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megszilárdítása lesz.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: Áder János vállalja a jelölést, a kormánypárti frakciószövetség pedig egyöntetűen támogatta őt. A képviselőcsoport azt javasolja, hogy a parlament május 2-án válassza meg az új köztársasági elnököt. Lázár János kérdésre hozzátette, hogy Áder Jánost a frakció is meghallgatja majd.

Orbán Viktor az elnökséggel, a kormány tagjaival és végül a frakciószövetséggel is egyeztetett, mielőtt megtette előterjesztését. Az MTI információja szerint a Fidesz elnöksége szintén egyhangúlag támogatta Áder Jánost.

Megtisztelőnek nevezte államfővé jelölését Áder János az MTI-hez hétfő este eljuttatott közleményében. A fideszes európai parlamenti képviselő azt írta: "megtisztelő számomra, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetség engem jelöl Magyarország új köztársági elnökének".

Az elmúlt napokban - folytatta - volt ideje szembenézni a feladat súlyával és személyes felelősségével, mindent alaposan mérlegre tett, és úgy döntött, a jelölést elfogadja, hazatér Brüsszelből, és lemond párttagságáról. "Ezt diktálja számomra a lelkiismeret parancsa és a hazám iránti hűség" - fogalmazott Áder János.

Schmitt Pál április 2-án mondott le, azután, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét.

Ő Áder János

Áder János 1959. május 9-én született Csornán.

1977-ben a győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium tagja volt. Tanulmányai befejezése után egy évig tanácsi jogi előadóként dolgozott, majd 1986-tól 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetében volt tudományos munkatárs.

1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón. 1988 áprilisában belépett a Fideszbe. 1989-ben szervezete képviseletében részt vett a háromoldalú politikai egyeztető megbeszéléseken, tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának a választásokkal kapcsolatos kérdésekkel és a választójogi törvénnyel foglalkozó I/3. politikai albizottságban. 1989-ben tagja volt az Országos Választási Bizottságnak. Az 1990-es országgyűlési, illetve az 1994-es országgyűlési és az önkormányzati választásokon a Fidesz kampányfőnöke volt. 1992-1993-ban a Fidesz Országos Választmányának elnökeként dolgozott, 1993-ban a párt alelnöke, 1995-1997-ben és 1999-2000-ben, majd 2002 májusa és 2003 májusa között pártja ügyvezető alelnöke volt.

1990-től 2009-ig országgyűlési képviselő volt: 1990-ben és 1994-ben országos listán, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban a csornai választókerületben lett országgyűlési képviselő. 1990-1992-ben pártja egyik frakcióvezető-helyettese volt. 1997. szeptember 9-én az Országgyűlés alelnökévé választották. Az 1998-2002-es parlamenti ciklusban házelnökként tevékenykedett. A 2002. május 14-én megalakult Országgyűlésben a Fidesz-képviselőcsoport helyettes vezetője lett, majd július 15-től a ciklus végéig ő vezette a frakciót.

2006 májusa és 2009 júliusa között Áder János ismét az Országgyűlés alelnökeként dolgozott. 2009. június 7-én az Európai Parlament (EP) képviselőjévé választották, munkáját a 2009. július 14-én megalakult európai néppárti frakcióban folytatta. Tagja lett a frakció elnökségének, az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságnak, 2010 októberéig tagja volt az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságnak is. 2012. január 23. óta alelnöke az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának.

Nős, felesége bíróként dolgozik, négy gyermekük született.

MTI/para