MAGYARORSZÁG: A jobbikos polgármester, a polgárháború, a Zsidesz, a cigányok meg Amerika, a világ csendőre

2012. április 20. - 14:43 | Külföld

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága megállapította, hogy az atv.hu-n csütörtökön nyilvánosságra került hangfelvételen elhangzottaknak nemzetbiztonsági kockázatai is vannak és az ügyben felmerül a bűncselekmény gyanúja - mondta a testület pénteki ülését követően a bizottság szocialista elnöke.

Molnár Zsolt hozzátette, egyelőre nem adhat részletes felvilágosítást, mert egyrészt zárt ülésen tárgyaltak, másrészt pedig annyira új az anyag, hogy a szolgálatok és a rendőrség még csak most fogják elkezdeni a vizsgálatokat.

Az érintett felvételen az atv.hu csütörtöki közlése szerint többek között Juhász Oszkár gyöngyöspatai polgármester hangja hallható egy 2011 májusában lezajlott beszélgetésben, amelynek résztvevői egyebek mellett egy polgárháború várható bekövetkeztéről szólnak, és arról, hogy annak akkor kell megtörténnie, amikor az az ő győzelmükkel végződhet.

Kormány: Magyarországot semmiféle veszély nem fenyegeti

Magyarországot semmiféle veszély nem fenyegeti – szögezte le a belügyi államtitkár az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának pénteki, zárt ülését követően újságírók előtt.

Kontrát Károly közölte, hogy a magyar hatóságok, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a terrorelhárítás és a rendőrség garantálják az emberek és az ország biztonságát.

A testület ülését az atv.hu-n csütörtökön nyilvánosságra hozott, Juhász Oszkárnak, Gyöngyöspata jobbikos polgármesterének tulajdonított hangfelvétel miatt hívták össze.

Juhász: rágalomhadjárat folyik

Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy nem is hallott arról az atv.hu-n megjelent hangfelvételről. "Ilyen felvételről nem tudok, ilyen megnyilvánulást én nem tettem" - fogalmazott Juhász Oszkár, miután az MTI tudósítója ismertette vele a felvétel tartalmát.

Juhász szerint országos rágalomhadjárat folyik a Jobbik és személye ellen, ha pedig van ilyen felvétel, az szerkesztett lehet és ennek a rágalomhadjáratnak a része. Rágalom ellen pedig nincs orvosság - fűzte hozzá. Az MTI javaslatára, hogy hallgassa meg a hangfelvételt és utána kommentálja, azt mondta: nem tudja, mikor lesz lehetősége erre.

Juhász Oszkár pénteken kérdésekre válaszolva elmondta, olyan dologokat próbált mondani a véderősöknek, amik megnyugtatják őket. Magyarázata szerint azért használta többek között a "ledarálni" szót, mert "az ő nyelvezetüket akarta használni".

mti/hvg.hu/para

Címkék: Juhász Oszkár