Antifasiszta tüntetés a Horthy-korszak restaurációja ellen

2012. június 17. - 18:15 | Külföld

A Horthy-korszak restaurációja ellen tüntetett több ellenzéki párt, civil szervezetek és mozgalmak, antifasiszta szimpatizánsok vasárnap a budapesti Hősök terén; a facebookon civilek által szervezett tüntetéssel egyidőben radikális szervezetek felvonulást tartottak a tér ellentétes oldalán.

A rendőrség már kora délután fémkordonokkal kettéválasztotta a Hősök terét, csak mintegy harminc méteres szakaszt hagyott szabadon az ismeretlen katona sírja előtt.

Alexa György, az MSZP budapesti szervezetének alelnöke és Székely Sándor, a Szolidaritás mozgalom társelnöke a mintegy kétezer egybegyűlt előtt egyebek között azt hangoztatta: Horthy Miklós egykori kormányzó azért nem lehet Magyarország példaképe, és azért nem érdemelhet sem szobrot, sem emléktáblát, mert kormányzása alatt zajlott a zsidók deportálása, amely a kisebbségi csoport tervszerű kiirtásához vezetett a vészkorszakban.

Kerék-Bárczy Szabolcs volt MDF-es politikus, a Szabadság és Reform Intézet alapítvány ügyvezető igazgatója arról beszélt, nem lehet demokratikus az az ország, amely nem demokratákat állít példaképnek, és annak a véleményének adott hangot, hogy sem Horthyval, sem Szálasival, sem pedig Rákosival vagy Kádárral nem lehet újjáépíteni az országot, és akik ezen diktátorok követőinek hirdetik magukat, azokkal nem lehet közös úton haladni.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője egy új köztársaság felépítését hirdette meg, mert "a jelenlegi hatalom bezárta a köztársaság kapuit", Fábri Péter író a homofóbia ellen emelt szót, míg Iványi Gábor metodista lelkész szerint egy újfajta "numerus clausus" alapján ma ellehetetlenítenek, emigrációra kényszerítenek, és nem kívánatosnak minősítenek művészeket.

Az antifasiszta tüntetéssel egyidőben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szimpatizánsai gyülekeztek a Felvonulási téren, majd átvonultak a kordonokkal elválasztott Hősök terére, ahol a beszédek alatt "Éljen Horthy!" kiabálással próbálták megzavarni a szónokokat.

A rendőrök a kordon mindkét oldalán sorfalat állva akadályozták meg, hogy a magukat Horthy Baráti Kör tagjainak nevezők - köztük Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője, a HVIM alelnöke - átvonuljanak az antifasiszta megmozdulás résztvevői közé. Miután mindkét rendezvény véget ért, több tucatnyi rendőr zárta körbe a radikális szervezetek tüntetőit arra az időre, amíg a Horthy-ellenes tüntetők elvonultak.

A radikális szervezetek szimpatizánsai közül a rendőrök két embert állítottak elő, egyiküket holokauszttagadás bűntettének gyanúja, másikukat jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt - mondtaMucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Közlése szerint elszámoltatásuk folyamatban van.

- mti/para -