Nem bál, hanem botrány volt az Operaházban

2012. június 26. - 08:39 | Külföld

Botrányos véget ért a Magyar Állami Operaház hétfői rendkívüli évadzáró társulati ülése - írja a Hír24.

A magyar kultúrtörténet elképzelhetetlen a magyar opera- és balettjátszás nélkül - hangsúlyozta az évadzáró eseményen az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán szerint az opera zászlóshajó, de olyan hajó, ami sosem érhet révbe. Azt ígérte, több pénz jut kultúrára 2013-ban. A miniszter nagy tapsot kapott. A Népszava szerint Ókovács Szilveszter kormánybiztos már jóval kisebb tapsot, és néhány rosszalló huhogást zsebelt be, a maradék optimista hangulatnak pedig Tokody Ilona vetett véget. Ő szintén hatalmas tapsot kapott.

Az eseményt záró díjátadás után ugyanis az operaház örökös tagja a miniszter és a társulat előtt elmondta véleményét az utóbbi hónapokban bekövetezett változásokról. A Magyar Operaénekesek Egyesületének alelnöke a társulati tagság visszaállításának fontosságáról beszélt. Arról, hogy olcsóbb egy jól működő társulatot fenntartani, mint vendégművészeket foglalkoztatni. Arra kérte a kormánybiztost, hogy előadók és gazdasági szakemberek részvételével nyíltszíni vitán beszéljék át a gondokat. Végezetül pedig az emberi méltóság és az operaház művészeinek tiszteletéért emelt szót.

Tokody hatalmas tapsot kapott a jelenlévő művészektől, de Ókovács Szilveszter nem díjazta alakítását. A kormánybiztos tiltakozott, mondván, menjen az irodájába, ha közölni szeretne valamit. A világhírű operaénekesről a kormánybiztosnak az jutott eszébe, amikor a focimeccseket megzavarja egy meztelenül berohangáló férfi. El kellett volna venni a hangot, nem szabad teret adni annak, hogy Tokody „meghekkelve" a rendezvényt, elrontsa mások ünnepét – mondta Ókovács.

Az MTI nevette észre?

Tegnap az MTI így számolt be minderről. „Végül, programon kívül, szót emelt a társulati működés fenntartása, az ehhez való visszatérés mellett Tokody Ilona Kossuth-díjas magánénekes, örökös tag, a Magyar Operaénekesek Egyesületének alelnöke”.

Hír24