Bándy-gyilkosság: Részletes beismerő vallomást tett a gyanúsított

2012. július 18. - 06:52 | Külföld

Részletes beismerő vallomást tett a rendőrségi pszichológus Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden tartott hétórás kihallgatásán - mondta Sólymos Sára, a gyanúsított kirendelt védője a kihallgatás után újságíróknak Pécsen.

Az ügyvéd közlése szerint P. László részletes beismerő vallomásában úgy nyilatkozott, hogy tettét szexuális indíttatásból, egyedül követte el, és csak az eset után szembesült azzal, hogy meggyilkolta a nőt.

A gyanúsított azt vallotta, hogy alkohol és szintetikus kábítószer hatása alatt volt a nő halálának éjszakáján, így az eset elkövetésekor is. Sólymos Sára közlése szerint a gyanúsított azt mondta: a nőt a férfi lakásának ajtajában szólította le. Ezután a nő a saját házát is elhagyva a lakásától mintegy 400 méterre lévő Vadász utca irányába ment tovább, ő pedig követte.

P. László a beszámolója szerint egy Vadász utcai buszmegállónál még beszélt a nővel, onnan már ő hurcolta át a buszmegállótól ötven méterre lévő bokros részre, annak a helynek a közvetlen közelébe, ahol a holttestet megtalálták. A gyanúsított azt mondta, fegyvere nem volt. A kirendelt ügyvéd elmondása szerint a gyanúsított szexuális kapcsolatba akart lépni a nővel, de tervét nem sikerült megvalósítania. Védencét idézve Sólymos Sára azt mondta: a nő ellenállt, ezért a férfi fojtogatni kezdte; a dulakodás közben a nő egy árokba gurult, ezután P. László elhagyta a helyszínt.

A védő azt mondta, P. László nem volt tisztában azzal a ténnyel, hogy megfojtotta a nőt; abban a tudatban hagyta el a helyszínt, hogy a sértett életben van. A gyanúsított Sólymos Sára elmondása szerint a vallomásában úgy nyilatkozott, hogy a másnap a testén lévő karmolásokból és a nő nála lévő mobiltelefonjából következtette ki, mi történhetett előző éjszaka. Ezután a férfi a hírekből, az internetről szerzett információk alapján szembesült tettének következményeivel. Sólymos Sára azt mondta, P. László biztos volt abban, hogy elfogják, ezért a múlt hét második felében gyalogosan indult útnak édesanyja kelebiai otthona felé, később külföldre menekült volna. Végül Bóly mellett fogták el vasárnap délelőtt. A védő megerősítette: a rendőri intézkedés közben megsérült a gyanúsított, az orra tört el, miközben menekülés közben a földre kényszerítették.

Az ügyvéd elmondta, a rendőrök egyértelmű bizonyítékkal rendelkeznek, hiszen a nő körme alatt talált szövetminták ismeretei szerint a gyanúsítottól származnak, valamint megtalálták a férfinál az áldozat mobiltelefonját is. Sólymos Sára azt mondta, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolhatják meg P. Lászlót, s tettéért életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat.

A Pécsi Városi Bíróság szerda délelőtt dönt a gyanúsított előzetes letartóztatásáról - közölte Hajdu István, a bíróság elnöke . A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel számolt be arról, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával, és a férfi beismerő vallomást tett.

A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az országos rendőrfőkapitány egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.

- mti/para -