Bándy-gyilkosság: Helyszíni meghallgatást tartottak csütörtök éjszaka

2012. július 20. - 13:57 | Külföld

Lapinformáció szerint helyszíni meghallgatást tartott a rendőrség csütörtök éjjel a pécsi rendőrségi pszichológus megölésével kapcsolatban. A Bama.hu hírtortál pénteken arról számolt be: P. László az éjjel megmutatta a nyomozóknak az útvonalat, amelyen a gyilkosság éjszakáján haladt.

Az Új Dunántúli Napló online kiadásában az olvasható, hogy P. László beszámolója során megmutatta azt a helyet, ahol találkozott Bándy Katával, valamint a bűncselekmény további helyszíneit is, ahol elmondta, hol, mit tett.

A Blikk a helyszínelők eredményeire alapozva arról ír, hogy nem egy ember követhette el a gyilkosságot, a helyszínen ugyanis egy másik ember DNS-mintáit is megtalálták. Több lap is arról számol be, hogy a rendőrség a gyanúsított unokatestvérét, J. Olivért is keresi, aki a gyilkosságot megelőző napokat P. Lászlóval töltötte, a nyomozók azonban egyelőre nem árulják el, hogy tanúként vagy gyanúsítottként keresik.

A Bama.hu szerint nem kizárt, hogy egy harmadik embert is keres a rendőrség, aki a két férfi sofőrje lehetett.

Az internetes hírportál - más sajtóhírekkel ellentétben - azt írta, hogy csütörtökön mégis sor került a gyanúsított poligráfos vizsgálatára. Sólymos Sára, P. László kirendelt védője a lapnak elmondta: a végleges eredményre feltehetően heteket kell várni.

Az RTL Klub korábban arról számolt be, hogy P. Lászlón nem, két másik személyen azonban végeztek hazugságvizsgálatot.

A kitűzött, egymillió forintos nyomravezetői díjat még nem vonta vissza a rendőrség, és nem is fizette ki.

(MTI)