Szertefoszlóban Matolcsy „tündérmeséje“ – recesszióban a magyar gazdaság

2012. augusztus 14. - 14:04 | Külföld

Hivatalosan is recesszióba került a magyar gazdaság: a Központi Statisztikai Hivatal mai adatai szerint immár fél éve  zsugorodik az ország gazdasági teljesítménye (GDP). Az év második negyedében ugyanis 1,2 százalékkal volt ez kisebb, mint tavaly ilyenkor – írja a Hír24.

Az 1,2 százalék talán elsőre nem tűnik valami nagy számnak. Ám a jelentősége óriási. Minden jel arra utal ugyanis, hogy a magyar recesszió nemcsak kitartó, hanem széles körű is. A KSH külön felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett, míg az építőiparé jelentősen visszaesett. (Ez utóbbi persze nem új történet, 2008 óta csak elszórva volt olyan negyedév, amikor legalább az előző negyedévi szintet sikerült tartani, s nem hónapról hónapra csökkent az ágazat teljesítménye.)

Mindez az IMF-tárgyalásokban is a lehető legrosszabbkor jön. Mint Varga Mihály a Figyelőnek nyilatkozva mondta, a kormány és az IMF eltérően látják a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét, s ez is akadály a tárgyalásokban. A mostani GDP-adat az IMF pesszimista verzióját támasztja alá, miszerint nagyobb a baj a magyar gazdaságban, mint a kormány gondolja.

Hisznek a mesében

Ugyanakkor egyelőre nem sok jele annak, hogy a kormány az adat nyomán azt gondolná, hogy a magyar tündérmese tényleg tündérmese, csak nem úgy, ahogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter érti. A tárca legfrissebb közleménye szerint az adatok nem számítanak meglepőnek, hiszen a kormány is az előző évinél jelentősen rosszabb tendenciákkal számolt az idei évben. Ennek elsősorban oka a korábban rendkívül erős ipari szektor átmeneti lendületvesztése, amely a külgazdasági lassulás következtében jelentkezik.

Londoni elemzők: nehéz helyzetben az MNB a recesszió és a magas infláció miatt

Nehéz kamatdöntési dilemma elé került a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután a keddi előzetes GDP-becslés megerősítette, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, ugyanakkor az infláció továbbra is magasabb a vártnál - vélekedtek a második negyedévi előzetes GDP-adatok és a júliusi infláció keddi ismertetése után londoni felzárkózó piaci elemzők.

A Goldman Sachs bankcsoport londoni közgazdászainak kommentárja szerint a kamatcsökkentéshez a recesszió ellenére is az kell, hogy a monetáris tanács megfelelőnek találja a külső kockázati környezetet, ehhez pedig szükséges lesz az IMF/EU-megállapodás elérése.

A 4cast nevű londoni gazdaságelemző cég közgazdászainak kommentárja szerint "erős dilemmát" okoz a magas inflációval kísért recesszió a monetáris tanácsnak, és "e dilemmát az IMF/EU-megállapodás oldhatná fel".

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői szerint is az MNB előtt álló dilemmát mutatja a "makacsul magas" infláció és a recesszió, de a jegybank a kamatcsökkentéssel megvárja legalább azt, hogy érdemi előrelépés történjen az IMF/EU-tárgyalásokon.

Hír24