Augusztus 20. - Több mint félmillióan nézték az ünnepi tűzijátékot, 129 embert kellett ellátni

2012. augusztus 21. - 08:22 | Külföld

Több mint félmillióan nézték az ünnepi tűzijátékot a Duna-partról - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a szervezők közlése alapján hétfő este az MTI-t.

A tűzijáték alatt rendkívüli esemény nem történt - olvasható a közleményben. Mint írták, az idei tűzijáték során harminc pirotechnikus közreműködésével ötezer bombát és további tizenötezer egyéb pirotechnikai látványelemet lőttek fel mintegy négyezer-ötszáz csőből; összesen körülbelül harminc kilométer hosszú vezetéket használtak fel.

A nap során a Magyar ízek utcájában 300 ezren jártak, a Parlamentet 14 ezren keresték fel, míg az olimpikonok köszöntésén, a Puskás Stadionban 15 ezer ember vett részt - írta a KIM.

Mentőszolgálat: Összesen 129 embert kellett ellátni

A hétfői állami ünnepi rendezvények helyszínein összesen 129 embert kellett ellátniuk a mentőknek - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn késő este az MTI-t.

A rendezvények látogatói közül a nap folyamán összesen 15 embert szállítottak kórházba. Győrfi Pál azt mondta: rendkívüli esemény nem történt, jellemzően ájulásos rosszullétek, kisebb sérülések fordultak elő.

A nappali kánikula és a tömegrendezvények ellenére országszerte sem volt a szokásosnál több riasztása az Országos Mentőszolgálatnak - tette hozzá a szóvivő.

MTI/para