Szélsőjobbosok zavarogtak az antifasiszták tüntetésén Budapesten

2012. augusztus 30. - 07:32 | Külföld

Az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szembeni összefogásra szólították fel a magyar társadalmat baloldali és antifasiszta szervezetek szerda este Budapesten tartott demonstrációjukon. A megmozdulást, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, folyamatos ellentüntetés kísérte. A demonstráció után megverték a rendezvény szervezőjét - írja a Hír24.

A beszüntetett Magyar Gárda, hétvégén megrendezett ünnepsége, a szélsőséges eszmék térnyerése és Csurka István színművének az Új színházban tervezett bemutatója ellen tüntetett szerdán a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége a Deák téren. A rendezvényen beszédet mondott Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke és Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke is. A felszólalók szerint a kormány leplezetlenül támogatja a szélsőjobboldalt, s az Újszínház "a szélsőjobboldal, a fasizmus székhelye" lett. Örvendetesnek tartották viszont, hogy Tarlós István főpolgármester a napokban úgy nyilatkozott, nem támogatja a darab bemutatását, és végül nem tűzi műsorra a színház igazgatója, Dörner György.

A demonstráció után az antifasiszta tüntetők rendőri biztosítás mellett vonultak át a Deák térről az V. kerületi Paulay Ede utcába, az Új színház elé, hogy tiltakozzanak Csurka István A hatodik koporsó című színművének tervezett bemutatója ellen. Az ellentüntetők az Andrássy úton vonulók elé vágtak a Székely Mihály utcánál, ezért rendőri sorfallal választották el őket.

Amikor az antifasiszták az Új színházhoz értek, mintegy kéttucatnyi radikális demonstráló állt az épület bejáratánál, és azt skandálták: "az Újszínház a magyaroké". Az antifasiszták "nácik haza!" felszólítására "itthon vagyunk!" kiáltozással válaszoltak.

Bár a helyszínen hangoskodáson kívül komolyabb atrocitás nem történt, ám később Hanti Vilmosra, a MEASZ vezetőjére, rátámadtak, amikor hazafelé tartott. A férfit kórházba kellett szállítani.

Hír24/para