Rendőrök vitték el Biszku Bélát

2012. szeptember 10. - 10:44 | Külföld

Biszku Bélát hétfő reggel fel kilenckor rendőrök vitték el a II. kerületi lakásáról – írta az Indexnek egyik, a környéken lakó olvasója.

A Index megkereste az ügyben nyomozó Budapesti Nyomozó Ügyészséget, ahol az információt nem kívánták megerősíteni, de nem is cáfolták.

Biszku Béla ellen, aki az 1956-os megtorlások idején volt belügyminiszer, több jobbikos képviselő tett feljelentést a tavaly elfogadott, az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvény alapján. A törvény lehetővé tette az 1956 utáni megtorlások levezénylőinek felelősségrevonását. A Budapesti Nyomozó Ügyészség által folytatott nyomozást utoljára augusztus 28-án hosszabbították meg három hónappal. Az akkori tájékoztatás szerint Biszkut addig még nem hallgatták ki.

A nyugodt nyugdíjaséveit töltő, csütörtökön 91 éves Biszku 2010-ben került ismét a figyelem középpontjába, a róla szóló Bűn és büntetlenség című dokumentumfilm miatt. Biszku ugyanis a filmeseknek kijelentette, hogy nem bánt meg semmit, nincs miért bocsánatot kérnie, Nagy Imre pedig "megérdemelte a sorsát".

Index

Címkék: Biszku Béla