METANOLMÉRGEZÉS: Szlovák férfi az egyik vádlott - 26 emberélet szárad a lelkén
A 26 áldozatot követelő csehországi metanolmérgezés ügyében az egyik vádlott a 42 éves szlovák Rudolf Fian, aki az utóbbi hét évben Karvinában élt.
Szlovákiában legutóbb az erdőháti katonai körzetben rendelkezett állandó lakhellyel. Általában olyan személyek laktak ott, akiket a hadsereg által használt erdőkben alkalmaztak, Ám Fianra senki nem emlékszik. Pavol Škrhla, a körzet polgármestere közölte, hogy soha nem hallott róla. Hasonlóképp nyilatkozott Malacky polgármester, Jozef Ondrejka is.
Rudolf Fian ellen Szlovákiában soha nem folyt büntető eljárás, de még károsultként sem lépett fel soha. Nem szerepel a cégjegyzékben, és ingatlant sem birtokol itt.
A rendőrség szerint elvált. Öt évvel ezelőtt költözött ki végleg Csehországba. Ott egy italok árusításával foglalkozó cége volt, és bedolgozott a másik vádlott, Tomáš Křepela autókozmetikumokkal foglalkozó cégénél is.
Hasonlóképp tiszta a múltja egyébként Tomáš Křepelának is. A szomszédai barátságos emberként írták le, aki gyerekekkel is játszott az utcán.
Fiant és Křepelát nem szervezett bűnözői csoport részeként kezelik. "Olyan területre tévedtek, ami meghaladja a képességeiket" - jelentette ki az egyik cseh rendőr.
Mindkettejüknek pénzre volt szüksége, mert lakáshitelt kellett fizetniük és egyéb tartozásaik is voltak. Vélhetően ezért kezdtek ebbe a bizniszbe. "A gyanúsított Fiannak gyorsan szüksége volt pénzre, ekkor jött az ötlete, hogy rövidtávon kipróbálja ezt az üzletet" - jegyezte meg egy rendőr az MF Dnes cseh napilapnak.
A metilalkoholból származó mérgező keveréket permetezőkbe való anyaggal keverték. Ugyanakkor mindketten tudatában voltak, hogy a metanol mérgező. Fian Křepela alárendeltje volt a cégénél, ugyanakkor ebben az üzletben őt tartják a főnöknek.
Fian együttműködik a rendőrséggel, viszont állítólag rettenetes lelkiállapotban van. Křepela elutasította a vallomástételt. Annyit közöltek, hogy senkit nem akartak megölni. 20 év börtön fenyegeti őket. Křepela felesége ezt továbbra is félreértésnek tartja, amit saját elmondása szerint nemsokára tisztázni fognak.
A cseh kormány szesztilalmat vezetett be, most mérlegelik, hogy az újonnan gyártott és címkézett tömény szeszes italok árusítását és felszolgálását ismét engedélyeznék. Jelenleg Szlovákiában is még érvényben van a Csehországból származó tömény szeszes italok árusítása.
SME/para