EU-költségvetés - Megfeneklettek az egyeztetések a jövő évi költségvetésről

2012. november 10. - 09:19 | Külföld

Megfeneklettek az egyeztetések az Európai Unió jövő évi költségvetéséről az Európai Parlament (EP) és a tanács képviselői között - tudatta pénteken Alain Lamassoure francia EP-képviselő.

A tagállamok és a parlament 27-27 képviselőjéből álló úgynevezett egyeztető bizottság feladata, hogy a tanács és a parlament által javasolt büdzsétervezetet összhangba hozza, mert a költségvetés csak a két intézmény együttes beleegyezésével fogadható el.

Lamassoure - aki az EP költségvetési bizottságának néppárti elnöke és a parlamenti delegáció vezetője az egyeztető bizottságban - úgy nyilatkozott, hogy a tanács képviselői nem voltak tárgyalóképesek, így az egyeztetést felfüggesztették.

"Az Európai Bizottságnak most új javaslattal kell előállnia, hogy a tárgyalások folytatódhassanak" - közölte a francia EP-képviselő, aki arról is beszámolt, hogy a jövő évi büdzsé megtárgyalásának neki sem tudtak állni, mert az egyeztetés már az idei költségvetés módosításáról szóló szakaszában megrekedt.

Az Európai Bizottság költségvetésért és pénzügyi tervezésért felelős tagja ugyanis október végén bejelentette, körülbelül 9 milliárd euró hiányzik ahhoz, hogy az Európai Unió minden 2012-es vállalt kötelezettségét teljesíteni tudja. A bizottság számításai szerint a legnagyobb összeggel, 8,3 milliárd euróval a kohéziós és vidékfejlesztési alapokra szánt forrásokat kellene kiegészíteni, kutatási projektek támogatására 423 millió euróval többre lenne szükség, az európai felsőoktatási diákcserét lehetővé tévő Erasmus-programnak pedig 90 millió euró többlettámogatásra lenne szüksége.

Janusz Lewandowski akkor a parlament és a tanács felelősségének nevezte, hogy a bizottság által javasoltnál kisebb összegű büdzsét hagytak jóvá az idei évre. A testület úgy számolt, hogy a hiányzó, összesen 9 milliárd euróból 5,9 milliárdot kellene a tagállamoknak állniuk, mert a bizottság az idén 3,1 milliárd euró többletbevételre tudott szert tenni, főleg versenyjogi eljárások során kiszabott bírságokból, büntetésekből.

A pénteki tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Andreasz Mavrojannisz a tanács soros elnökségét betöltő Ciprus Európa-ügyi miniszterhelyettese Lamassoure nyilatkozatával szemben azt közölte, hogy az egyeztető bizottságnak az uniós szabályok szerint 21 napja van megállapodni a büdzséről, ami kedden éjfélkor jár le. Ezért a most felfüggesztett egyeztetések kedden folytatódnak, vagyis egyelőre az Európai Bizottságnak nem kell új tervezetet kidolgoznia.

Mavrojannisz azt is kifejtette, hogy a tanácson belül nem alakult ki patthelyzet, a délelőtt folyamán a tagállamok megállapodtak a tanács konszenzusos álláspontjáról, az Európai Parlament költségvetés-tervezetével ugyanakkor úgy tűnt, hogy jelenleg nem lehet összeegyeztetni, ezért jobbnak látták felfüggeszteni a tárgyalásokat. Kifejtette ugyanakkor, hogy a légkör jó volt, és nem érzékelte úgy, hogy az álláspontok kibékíthetetlenek lennének, ezért bízik abban, hogy kedden sikerül megállapodni.

"Ha erre mégsem lenne esély, akkor le kell vonni a következtetéseket, és a szerződés szerint a bizottságnak új javaslattal kell előállnia, és az egész folyamatot kezdjük elölről. Nem lehet ezt a forgatókönyvet sem kizárni" - tudatta a ciprusi politikus.

Janusz Lewandowski a tanácskozást követően arról beszélt, hogy az egyeztetések felfüggesztése nem jelent semmi rendkívülit.

"Aki jártas a különféle tárgyalásokban, az tudja, hogy a szüneteltetés vagy a felfüggesztés része az egyeztetések drámájának" - fogalmazott a lengyel biztos. Ugyanakkor kifejtette, hogy a korábban bejelentett 9 milliárd euró a minimum, amire szükség van ahhoz, hogy az Európai Unió minden kötelezettségét teljesítse.

Brüsszeli sajtóértesülések szerint több tagállam azt kérte a bizottságtól, hogy a hiányzó pénzt még el nem költött forrásokból pótolja. Lewandowski ugyanakkor elmondta, a korábbi években valóban volt rá példa, hogy a bizottság ilyen módon pótolni tudott hiányzó forrásokat, de akkor jóval kisebb összegről volt szó. Jelezte: az idei költségvetés keretein belül amit át lehetett csoportosítani, azt már megtették, a probléma ilyen megoldására a 2012-es büdzsé keretei között már nincsen lehetőség.

mti/para

Címkék: EU, EU-költségvetés