Nemet mondott Bajnaira a Lehet Más a Politika

2012. november 18. - 20:04 | Külföld

Az LMP nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott - így foglalta össze az ellenzéki párt kétnapos kongresszusának döntéseit Csiba Katalin szóvivő.

A tanácskozáson hozott döntés miatt Jávor Benedek frakcióvezető lemondott, ahogyan helyettesei közül Szabó Tímea és Karácsony Gergely is. A képviselőcsoport élére egyelőre annak harmadik helyettes vezetője, Mile Lajos kerül. Az Együtt 2014 tudomásul veszi az LMP csatlakozást elutasító döntését.

A Lehet Más a Politika csillebérci kongresszusa szombatról vasárnapra virradó éjjel döntött arról, hogy nem csatlakozik az Együtt 2014 választói mozgalomhoz. Az elfogadott határozat kizárja az Együtt 2014-hez való csatlakozást, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A másik, végül leszavazott elképzelés szerint az LMP megkezdte volna az esetleges csatlakozásról szóló tárgyalásokat, ennek alapja az a 17 pontban összefoglalt "vízió" lett volna, amelyik a párt szakpolitikai elképzeléseit tartalmazza. Az elfogadott javaslat 84, míg az elutasított 77 voksot kapott.

Az LMP az Együtt 2014-ről szóló szavazáson azt mondta ki, hogy "az együttműködés igen, a csatlakozás nem" - fogalmazott a kongresszus döntéseit összefoglaló vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón Csiba Katalin szóvivő, aki hármat emelt ki a csatlakozást elutasító érvek közül. Ezek szerint nincs információjuk arról, milyen érték- és programközösség áll fenn az LMP és az Együtt 2014 között. Hozzátette, nem tisztázott a mozgalom szocialistákhoz fűződő viszonya sem. A legfőbb érvként pedig azt említette, hogy az Együtt 2014-ben Bajnai Gordon és több, az előző kormányokhoz kötődő politikus is fajsúlyosan jelenik meg.

A kongresszuson megjelentek egy másik titkos szavazáson döntöttek a párt követendő stratégiájáról is. Ennek részeként azt is megszavazták, hogy semmilyen parlamenti párttal nem alakítanak ki választási együttműködést. A résztvevők döntése alapján az LMP ehelyett az úgynevezett Új pólus kialakítására törekszik majd, amelyben csak parlamenten kívüli erőkkel keresi a kapcsolatot.

A titkos szavazások eredményének kihirdetése után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról.

A politikus azt mondta, a kongresszus olyan stratégiát fogadott el, amelyiknek meggyőződése szerint nincsen értelme, és nem reflektál a valóságra. "Lemondtunk arról az esélyről, hogy véget vessünk az Orbán-rezsimnek" - tette hozzá Jávor Benedek.

A vasárnapi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a szombaton elfogadott stratégiai vitairat egy olyan út mellett teszi le a voksot, amelyik felett "eljárt az idő". Az Együtt 2014 mozgalomról szóló döntés formálisan nyitva hagyja a lehetőséget a tárgyalások megkezdésére, de a stratégiai vitairatban foglalt kitételek és a párbeszéd megindításához kitűzött feltételek kétségbe vonják annak a szándékát, hogy az LMP valóban valamilyen megegyezést akarna - jelentette ki.

Egyúttal azt is bejelentette, hogy Szabó Tímea és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes is lemond tisztségéről, ezért a képviselőcsoport élére egyelőre annak harmadik helyettes vezetője, Mile Lajos kerül.

Hozzátette, egyelőre megtartja parlamenti mandátumát, de a frakcióval és a párt vezetésével egyeztetnie kell arról, "hogyan tovább".

A Milla Egyesület, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület által alapított Együtt 2014 választói mozgalom - amely a héten kérte fel az LMP-t a csatlakozási tárgyalások megkezdésére - a kongresszusi határozatokra úgy reagált: tudomásul veszi az LMP döntését, amely szerint a párt nem kíván intézményesítetten részt venni "a változást akaró erők együttműködésében".

Az Együtt 2014 folytatja a széles összefogás megteremtését, az LMP határozata ugyanis "nem csökkentette, hanem növelte a felelősségünket abban, hogy a következő választásokra az Együtt 2014 olyan alternatívát kínáljon a változást akaró választóknak - így a ma csalódott LMP-szimpatizánsoknak is -, amely valóban le akarja és le tudja váltani a hazánkat bóvli kategóriába süllyesztő rezsimet" - írta közleményében a választói mozgalom.

Az MSZP nem kommentálta az LMP döntését. Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke sajtótájékoztatóján hozzátette ugyanakkor: az Orbán-kormány leváltása érdekében továbbra is nyitottak a programalapú együttműködésre a demokratikus ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel.

- mti/para -