Elfoglalták a Petőfi hidat Budapesten az ELTE tüntető diákjai

2012. december 10. - 19:10 | Külföld

A Hallgatói Hálózat (HaHa) délután kezdte meg demonstrációját a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen az ELTE lágymányosi campusán. Kora délután egy ideig úgy lehetett tudni, hogy nem fogják beengedni a tiltakozó hallgatókat a Gömb aulába, de később kiderült, hogy a helyszínt nem azért zárták le, hogy eltántorítsák onnan a diákokat, hanem épp azért, hogy nyugodtan tudjanak tüntetni – írja a Hír24.

Az aula zsúfolásig telt demonstrálókkal, akik több molinót helyeztek ki, ilyen feliratokkal: „Ne szerződj, szerveződj!", „Vissza a jövőnket!", „Aki hülye, az is marad!".

A tüntetésen ismertették a Hallgatói Hálózat követeléseit, amelyet 4+1 pontban foglaltak össze:

0. Követelik a közös felsőoktatás átfogó reformját az érintettek bevonásával.

1. Követelik a keretszámok visszaállítását legalább a 2011-es szintre.

2. Követelik a forráskivonás leállítását és az elvonások kompenzálását.

3. Követelik a hallgatói szerződés eltörlését.

4. Követelik, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.

A HaHa azt ígéri, a tiltakozást addig folytatja, amíg követeléseik nem teljesülnek.

Követelték továbbá, hogy minden képzési helyen legyen államilag támogatott hely, ne diszkriminálják az intézményeket azzal, hogy csak bizonyos egyetemek képzéseit támogatják. A hallgatók válaszul azt skandálták, „nem hagyjuk, nem hagyjuk!"

A tüntetés egy pontján hangos ujjongással megszavazták, hogy Hoffmann Rózsa mondjon le. Majd arról kezdtek el vitázni, hogy mit foglaljanak el. A sok felröppent ötlet közül végül közfelkiáltással úgy döntöttek, hogy hídfoglalással adnak nyomatékot követeléseiknek. Némi megbeszélés után sikerült döntésre jutniuk ennek részleteiről, és este hat órakor elindultak, hogy elfoglalják a Petőfi hidat.

Negyed hét előtt pár perccel már sikerrel is jártak, és a Petőfi híd budai hídfőjéhez vonulva, „Nem hagyjuk!" skandálással megállították a forgalmat a hídon, ahol egyik irányba sem lehet közlekedni, még a villamos is leállt – közölte helyszíni tudósítónk.

Negyed hétkor, kisebb tanakodás után úgy döntöttek a tiltakozó hallgatók, hogy átvonulnak a hídon Pestre. A diákokat a közben feltorlódott kocsisor és a villamosok követik át a hídon – közölte tudósítónk, aki rendőrt még nem látott a helyszínen.

A híd közepére érve a hallgatók úgy döntöttek, hogy átvonulnak a Corvinus egyetemhez. A hídon és környékén már hatalmassá vált a dugó, mindkét irányba. Az MTI tudósítása szerint már rendőrautók is megjelentek a helyszínen. Tudósítónk a híd pesti oldalán látott villogó rendőrautókat, akik azonban nem a hallgatókkal, hanem az autósok irányításával vannak elfoglalva. A hallgatókat két rendőrségi mikrobusz követi, amelyek közül az egyik kamerával van felszerelve. A diákok a rakparton vonulnak a Corvinus felé. Közben "Gyertek Velünk!" skandálással próbálták a villamosmegállóban összegyűlt embereket rávenni arra, hogy tartsanak a tüntetéssel.

A vonuló hallgatók háromnegyed hétkor megérkeztek a Corvinushoz. A rendőri jelenlét jelentősen nőtt.

A Corvinustól elindultak a Kossuth-térre, a Kiskörutat elfoglalva - Fotó: MTI

A Kossuth térről a Lánchídra

A Kossuth térre érve felolvasták a hallgatók öt pontját. A tömeg folyamatosan Hoffmann Rózsa lemondását követeli.

A Parlament előtt beszédet mondott Kiss Dávid, a Corvinus hallgatói önkormányzatának elnöke, aki végig a menettel tartott. A széleskörű összefogás szükségességéről beszélt. Új rigmus is született: Viszlát Viktor, viszlát Rózsa, miénk lesz a jövő kulcsa.

Gyertek ki! – kiabálta a tömeg a képviselőknek, akik éppen a költségvetést tárgyalják, de csak az LMP-sek mentek ki közéjük - Fotó: MTI

A tiltakozók nem sokkal nyolc után továbbindultak, a Lánchíd elfoglalása következik. A vonuló tömeg élén vonul Kiss Dávid és Nagy Dávid, a HÖOK elnöke, akik az összefogás jelképeként egy Hallgatói Hálózatós, valamint egy HÖOK-os molinót visznek.

A rendőrök gyorsabbak voltak

A tiltakozó diákok odaértek a Lánchídhoz, de nem tudták lezárni, a rendőrség ugyanis már megtette. A tömeg így köszönjöük rendőrök-et skandálva vonult át a teljesen üres hídon. Menjünk fel Áderhez – ez az új jelszó, amihez valaki hozzátette: ő legalább tud helyesen írni.

A híd budai hídfőjénél megálltak és a HaHa aktivistái beszéltek a tömeghez. Bejelentették, hogy a szervezet csatlakozik a HÖOK szerdai demonstrációjához, mindenkit részvételre buzdítottak. Így legközelebb százezren leszünk – mondták. Ezután a tömeg lassan elkezdett feloszlani, bár néhány azon tanakodnak, hogy menjenek-e az Erzsébet hídra.

A tiltakozó diákok odaértek a Lánchídhoz, de nem tudták lezárni, a rendőrség ugyanis már megtette. A tömeg így köszönjöük rendőrök-et skandálva vonult át a teljesen üres hídon. Menjünk fel Áderhez – ez az új jelszó, amihez valaki hozzátette: ő legalább tud helyesen írni.

A híd budai hídfőjénél megálltak és a HaHa aktivistái beszéltek a tömeghez. Bejelentették, hogy a szervezet csatlakozik a HÖOK szerdai demonstrációjához, mindenkit részvételre buzdítottak. Így legközelebb százezren leszünk – mondták. Ezután a tömeg lassan elkezdett feloszlani, bár néhány azon tanakodnak, hogy menjenek-e az Erzsébet hídra.

Hír24/nol.hu