Szíria - Moszkva kész egy Aszad nélküli átmeneti kormányról tárgyalni

2012. december 16. - 14:19 | Külföld

Az orosz kormány változtatott a szíriai konfliktussal kapcsolatos eddigi álláspontján, s első ízben kapcsolatba lépett az emigráns ellenzék vezetésével - tudta meg a dpa német hírügynökség vasárnap Isztambulban szíriai ellenzéki körökből.

Az értesülés szerint egy orosz diplomata felhívta Ahmad Maaz al-Hatibot, a Szíriai Nemzeti Koalíció vezetőjét, hogy találkozót beszéljen meg vele. A diplomata azt mondta, egy (Bassár el-)Aszad (szíriai elnök) nélküli átmenti kormány megalakításáról akarna Hatibbal beszélni - mondta el a meg nem nevezett forrás.

Moszkva még néhány nappal ezelőtt is bírált több nyugati és arab államot, amiért a szíriai nép egyedüli képviselőjének ismerték el a Szíriai Nemzeti Koalíciót. Emellett az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország Kínával együtt többször megakadályozta, hogy a testület olyan határozatot fogadjon el, amelynek révén Aszadra nemzetközi nyomást lehetett volna gyakorolni.

Az orosz külügyi tárca pénteken még cáfolta Mihail Bogdanov miniszterhelyettesnek, Putyin elnök közel-keleti különmegbízottjának a szíriai lázadók győzelmét lehetségesnek tartó kijelentését. Médiabeszámolók szerint Bogdanov az orosz Társadalmi Kamara csütörtöki kerekasztal-konferenciáján azt mondta, "szembe kell nézni a tényekkel". Nem lehet kizárni a szíriai lázadók győzelmét.

A német hírügynökség szerint Oroszország részéről, amely korábban szilárdan kiállt a hatalmon lévő Aszad elnök mellett, először fogalmazódott meg egy ilyen értékelés.

- mti/para -