Gyilkosság, nemi erőszak, kínzás - Szíria, ma...

2013. január 14. - 19:55 | Külföld

"Elképesztő humanitárius válságba" sodorja a Közel-Keletet a szíriai polgárháború: százezrek menekülnek el az erőszakcselekmények, közöttük a csoportos nemi erőszak elől – közölte hétfőn egy nemzetközi segélyszervezet.

Több mint 600 ezren menekültek el Szíriából az erőszakhullám elől, főként a szomszédos Törökországba, Libanonba és Jordániába.

A Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) által megkérdezett menekültek főként a nemi erőszakot említették az okok között, amelyek miatt országukat elhagyták.

Hétfőn közzétett jelentésében a New York-i székhelyű szervezet azt állítja, hogy bandák gyakran elrabolják, megerőszakolják, megkínozzák és megölik a családtagokat. Az IRC, amely évtizedek óta dolgozik háború sújtotta övezetekben, azt tapasztalta, hogy a nők és lányok minden konfliktusban fizikai és nemi erőszak áldozatai. "Szíria sem kivétel."

A lázadókat és a kormányerőket egyaránt vádolják azzal, hogy megsértették az emberi jogokat a 2011 márciusában Bassár el-Aszad elnök elleni békés felvonulásokkal kezdődött, majd véres polgárháborúba torkollott konfliktus alatt.

A zord tél megnehezítette a menekültek ellátását. Az IRC felszólította az adományozókat, készüljenek fel további menekültek érkezésére. Közben ellenzéki aktivisták szerint a Damaszkusznak a lázadók kezén lévő délnyugati peremvárosa, Muadamíja-as-Sam ellen végrehajtott légicsapásban húszan haltak meg, közöttük nők és gyermekek.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint hétfőn tizenhét gyermek halt meg bombázásban Damaszkuszban és Aleppóban, a rendszer és a lázadók kölcsönösen egymást okolják a halálukért.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet közölte: bizonyítéka van rá, hogy a legutóbbi támadások során kormányerők rakéta-sorozatvetőkkel lőttek ki egyiptomi gyártmányú kazettás lövedéket.

Török médiajelentések szerint hétfőre virradó éjszaka egy minden valószínűség szerint Szíriából kilőtt akna csapódott be török területen, nem messze egy több ezer szíriait befogadó menekülttábortól. A NATO szerint a szíriai kormányerők vasárnap rövid hatótávolságú, Scud típusú ballisztikus rakétát lőttek ki, ezzel meghaladta a húszat az elmúlt hónapban kilőtt ilyen rakéták száma.

- mti/para -