A Hezbollah áll a tavalyi burgaszi terrormerénylet mögött?

2013. február 6. - 08:43 | Külföld

A bolgár belügyminisztérium keddi bejelentése szerint a libanoni Hezbollah radikális síita szervezethez vezetnek a tavalyi burgaszi merénylet szálai.

A tengerparti üdülőhelyen július 18-án elkövetett robbantásos merényletben öt izraeli turista, egy bolgár buszsofőr és feltételezhetően az egyik merénylő vesztette életét.

Cvetan Cvetanov belügyminiszter szerint három személy vett részt közvetlenül a támadásban. Kettőnek közülük valódi ausztrál, illetve kanadai útlevele volt.

"Megállapítottuk, hogy ők ketten 2006-2010 között Libanonban éltek, és a Hezbollah katonai szárnyának a tagjai voltak. Minden arra utal, hogy a szervezet finanszírozta őket, és hozzá tartoztak" - hangsúlyozta újságírókat tájékoztatva Szófiában a miniszter, miután a bolgár nemzetbiztonsági tanács áttekintette a nyomozás eredményeit. A harmadik merénylő kiléte még ismeretlen.

Bulgária elvárja, hogy a libanoni kormány közreműködjék a további vizsgálatokban - tette hozzá Cvetanov, aki a két férfi nevét nem árulta el. Közölte, hogy ausztráliai és kanadai tevékenységüket felderítették. Elmondta, hogy június 28-tól július 18-ig tartózkodtak Bulgária területén, ahová saját, valódi útlevelükkel léptek be. Utána már hamis személyazonosságot használtak autó és szállás bérlésére.

A nyomozást segítő Europol uniós rendőri szervezet igazgatója szerint a pokolgépet távirányítással robbantották fel a buszra szálló turisták között. Kezdetben még arra gondoltak, hogy öngyilkos merényletről van szó, de a nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a támadó nem akart meghalni - mondta egy interjúban Ron Wainwright.

A tetthely közelében talált két hamis amerikai gépkocsivezetői engedély nyomait sikerült visszavezetni Libanonba, ahol készültek. A törvényszéki orvostani bizonyítékok, a hírszerzési források és az elkövetés módja is mind a Hezbollahra utal - mondta az igazgató.

Az Europol nem talált az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetre vagy Iránra utaló közvetlen kapcsolatot. Izrael már a merénylet napján a Hezbollahot és Teheránt tette felelőssé, de mindkettő tagadta az érintettségét. Bulgária mindeddig tartózkodott a tettesek megjelölésétől.

A Hezbollah részt vesz a libanoni kormányban. Az Egyesült Államok terrorista szervezetté nyilvánította, és erre most sor kerülhet esetleg az Európai Unióban is, mivel világosan összekapcsolható az EU területén elkövetett merénylettel.

Washington a szófiai bejelentésre reagálva felszólította az Európai Uniót, hogy hozzon "megelőző intézkedéseket" a Hezbollah jelentette veszélyre válaszul. John Brennan, a Fehér Ház terrorellenes tanácsadója szerint Európának és más nemzetközi partnereknek fel kell kutatniuk a Hezbollah infrastruktúráját és pénzügyi és tevékenységi hálózatát a további támadások megelőzésére. A tanácsadó az elnök jelöltje a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére.

Catherine Ashton, az EU fő kül- és biztonságpolitikai felelőse kijelentette, hogy komolyan kell venni a nyomozás megállapításait, de hozzátette, hogy a Hezbollah felvételéhez a terrorista szervezetek listájára mind a 27 tagállam egységes döntése szükséges. A külügyminiszterek február 18-án ülnek össze legközelebb.

Bejrútban Nadzsíb Mikáti miniszterelnök közölte, hogy Libanon "kész együttműködni a merénylet körülményeinek megvilágításában".

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a "helyes következtetések" levonására szólította fel Brüsszelt. "A burgaszi merénylet támadás volt európai földön egy európai uniós tagállam ellen. Reméljük, hogy az európaiak a helyes következtetésekre jutnak a Hezbollah igazi természetére nézve" - üzente.

MTI/para