Három kuplerájból álló hálózatot számoltak fel

2013. február 14. - 17:59 | Külföld

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a héten Budapesten felszámolt bordélyházak üzemeltetőit a bíróság csütörtökön.

A Fővárosi Törvényszék a honlapján azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtöki végzésében elrendelte G. Gabriella és három társa előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, melyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya jár el bűnszervezetben, bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette miatt.

A bíróság a bizonyítás megnehezítésének, szökésnek, elrejtőzésnek, valamint a bűnismétlésnek a veszélyével indokolta az előzetes letartóztatás elrendelését. A kényszerintézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítésekor hozott határozatáig, legfeljebb március 14-ig tart.

A végzés nem jogerős - olvasható a bírósági közleményben.

Szigeti József, a BRFK bűnügyi főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy három budapesti bordélyházat, továbbá a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos diszpécserközpontot számolt fel a rendőrség kedden.

Elmondta, a gyanú szerint legalább 2009 óta működött a bűnszervezet, amely magyar és külföldi állampolgároknak hirdetett és kínált szexuális szolgáltatásokat. Tájékoztatása szerint bordélyház működött a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úton, a IX. kerületi Ferenc körúton és a XI. kerületi Etele úton, ezek tevékenységét segítette az érdi Enikő utcai, hat telefonnal működtetett központ. A rendőrök tíz embert állítottak elő, és közülük öt embert - R. Kamilló László 55 éves, G. Gabriella 38 éves, G. Pálné 56 éves, I. Miklós 43 éves és H. Andrea 32 éves budapesti, illetve érdi lakosokat - vettek őrizetbe. Utóbbi kivételével mindegyikük esetében előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.

Szigeti József jelezte, hogy a gyanúsítottak köre várhatóan még nő, mert több ember elszámoltatása folyamatban van, továbbá tisztázásra vár az is, kinek milyen szerepe volt a bűnszervezetben, illetve ki volt a vezetője.

- mti/para -