Matolcsy matolcsystákkal bástyázza körül magát a Magya Nemzeti Bankban

2013. március 7. - 16:56 | Külföld

Átfogó ellenőrzést rendelt el Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bankban a februárban megjelent Állami Számvevőszéki jelentés miatt– írja a hvg.hu.

A jegybank közleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank új elnöke nem ért egyet elődjével, aki a jegybankban egyszemélyi irányítási rendszert vezetett be. Meg kell jegyezni, hétfőn éppen az derült ki, hogy Matolcsy György múlt pénteken még nemzetgazdasági miniszterként úgy írta át az MNB alapító okiratát, hogy saját jegybankelnöki hatáskörét bővítette vele.

A közlemény kitér arra is, hogy a jegybanktörvény szellemiségének megfelelően az MNB elnök és az alelnökök mellett 5 ügyvezető igazgató alá szervezi a feladatokat, ezzel is helyreállítva az Igazgatóság korábbi szerepét. A monetáris politika megvalósításáért felelős ügyvezető igazgató Palotai Dániel, aki eddig a Nemzetgzadasági Minisztérium főosztályvezetője volt. A pénzügyi stabilitásért és a hitelösztönzésért Nagy Márton ügyvezető igazgató felel, ő eddig is ezt a terültet irányította. Sándor György eddigi ügyvezető igazgató továbbra is az intézmény működtetéséhez kapcsolódó feladatokat végzi. Az új vezetés tagja Csizmadia Norbert is, aki a fiskális koordinációért felelős ügyvezető igazgatói posztot tölti be. Csizmadia Norbert a Nemzetgazdasági Minisztériumban Matolcsy György "jobbkeze" volt, a tervezéskoordinációért felelős államtitkárságot vezette. Csizmadiának egyébként nem sok köze lehet a monetáris politikához, mint ahogyan a fiskális koordinációhoz sem, végzettsége szerint ugyanis geográfus.

Dr. Nagy Róza főigazgató a jövőben a Magyar Nemzeti Bank jogszerű és hatékony működésért felel – zárul a közlemény. Mint ismert, Matolcsy György alelnöke, Balog Ádám is az NGM-ből érkezik.

hvg.hu