Tüntetők hatoltak be a Fidesz-székházba – rendőrök is voltak, kormányhű Békemenetesek meg lesznek...

2013. március 7. - 14:17 | Külföld

Többtucatnyian hatoltak be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának területére csütörtök reggel – jelentette a helyszínről tudósítónk. A tüntetők közül többen bejutottak a székházba. A rendőrök korábban igazoltatták a tüntetőket, egy embert kiemeltek és bilincsben vitték el, mert be akart jutni az épületbe és ellenszegült a rendőri intézkedésnek – írja a hvg.hu.

A hvg.hu tudósítója szerint már kétszer felszólították a rendőrök a tüntetőket a helyszín elhagyására. Már a készenlétisek is megérkeztek.

A tüntetők közül többen bejutottak a székházba is. Az épületbe valakinek kinyitották az ajtót, mire a civilek is bementek. A demonstrálók két helyiségbe is bejutottak, a földön ülnek. A helyszíni tudósító szerint a két helyiség két előszobát jelent, ezen túl nem engedik a tüntetőket, mert a biztonsági őrök elállják az utat. Az előtérben néhány tucat tüntető ül a földön, a székházban dolgozók azonban szabadon járhatnak ki-be.

Amikor a tüntetők bementek a székházba, kisebb dulakodás alakult ki a székház alkalmazottai, a biztonsági őrök és a tiltakozók között; ennek egy pikáns részletéről itt olvashat.

Rózsa Milán, a civilek egyik képviselője sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-székháznál, ahol azt mondta, erőszakmentes demonstrációt tartanak lelkiismeretes állampolgárok, akik az ellen tiltakoznak hogy a Fidesz-KDNP elnyomó rendszert építsen ki. Mint mondta, a tüntetők békésen léptek fel, de ennek ellenére a biztonsági őrök ellenségesek voltak, többeket megrúgtak, megütöttek. Mint mondta, a dulakodás közben egy ablak betört, aminek költségét a tüntetők meg fogják téríteni.

Az Alkotmány nem játék Facebook-csoport közölte, Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella is megérkezett a helyszínre, akik nápolyit vittek a tüntetőknek, és megpróbálták megtartani a sajtótájékoztatójukat, de alig tudták elmondani a skandálástól. "Az alkotmány nem játék, nem, nem, nem" - kiabálták. Kocsis Máté azt kérte a tüntetőktől, hogy menjenek haza, és másnap térjenek vissza "megbeszélni a dolgokat".

Korábban a rendőrség igazoltatta a Fidesz-székház udvarán a földön ülő tüntetőket. Egy embert kiemeltek a tüntetők közül és bilincsben vitték el, mert be akart jutni az épületbe, eközben pedig kisebb dulakodás tört ki. A hvg.hu információi szerint a férfit a VI. kerületi rendőrkapitányságra vitték, az MTI információi szerint azért, mert a fiatalember ellenszegült a rendőri intézkedésnek.

"Elnyomó rendszert épít a Fidesz-KDNP"

A tüntetők csütörtök délelőtt közleményükben azt írták: a Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít. "A rezsim hároméves rombolása után ma Magyarországon az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvényesülnek. A kormánnyal szembeni ellenállásunk immár lelkiismereti kérdés. Ezért élünk a polgári engedetlenség eszközével. Kezdeményezésünk erőszakmentes, pártoktól független, és minden demokratikus érzelmű honfitársunk szolidaritására számítunk" – közölték.

Az EU-nak sem tetszik a készülő alkotmánymódosítás

Az alaptörvény küszöbön álló, negyedik módosítását is górcső alá fogja venni az Európai Parlament illetékes, alapjogi, bel- és igazságügyi bizottsága, amely csütörtökön a magyarországi demokrácia és jogállamiság helyzetéről szóló munkadokumentumról vitázott.

Rui Tavares, a magyarországi alapjogok helyzetét elemző vizsgálat portugál, zöldpárti jelentéstevője elmondta: a csütörtöki ülésre készített munkadokumentumban – amely a demokrácia és a jogállamiság ügyét mutatja be – az alaptörvény tervezett módosításának részletes értékelésére még nem volt mód, és mivel meglátása szerint a módosítás jelentős mértékben megváltoztatná az alaptörvényt, ezért azt külön értékelni kell.

Előzőleg Thorbjorn Jagland, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára szerdán felszólította a magyar kormányt, hogy halassza el a jövő hétfőre tervezett szavazást az alaptörvény módosításáról, és tegye lehetővé, hogy a javasolt módosításokat megvizsgálhassa a Velencei Bizottság. A főtitkár szerint aggasztó, hogy a magyar kormány újra be akarja vezeti azokat az átmeneti intézkedéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített.