Terjeszkedik Kínában az Adidas és a Nike

2013. március 12. - 11:07 | Külföld

Az Adidas és a Nike is erősít Kínában az idén, mindkét vállalat új piaci stratégiával igyekszik minél nagyobb szeletet kihasítani a 24 milliárd dolláros kínai piacból.

Az alig több mint egy százalékkal az Adidastól elhúzó, 12,1 százalékos piaci tortát magáénak tudó Nike 40-50 új üzletet, elsősorban kedvezményes árukat kínáló outletet kíván nyitni az idén. A vállalat közlése szerint 3,3 milliárd dollár értékű felhalmozott készlettel rendelkezik. A cég éves bevétele Kínában tavaly 11 százalékkal esett vissza, a jövőben a vállalat a drágább termékek fejlesztésére fordítja majd a figyelmet.

A Nike legnagyobb versenytársa Kínában a 11,2 százalékos piaci részesedést magáénak tudó Adidas, elsősorban új termékeinek árusítására fókuszál majd, a tartományi fővárosok és kiemelt központok után a nagy- és közepes méretű városokra koncentrál az idén. A cég tavaly 800 új üzletet nyitott országszerte, jövedelmét pedig 15 százalékkal tudta növelni az év során. Az Adidas új stratégiával próbálkozik, s a Nike-ét is túlszárnyaló piaci részesedésre akar szert tenni.

Az idei év minden bizonnyal a két nagy versengését hozza majd, míg a kínai versenytársak továbbra is jelentős lemaradásban vannak. A piacon bronzérmes Li Ning sportruházati cég mindössze alig 6 százalékos részesedést tudhat magáénak, ám a vállalat szintén túlzott méretű felhalmozott készletekkel rendelkezik, ami hátráltatja az új stratégia kialakítását. Jelentős szerkezeti átalakítás is vár rá.

(MTI)

Címkék: adidas, Niké