A bolgár belügyi tárca politikusokat hallgathatott le, ügyészi vizsgálat

2013. április 15. - 19:44 | Külföld

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel a bolgár ügyészség a különleges lehallgatási eszközök belügyi használatában, miután felmerült a gyanú, hogy több politikus is törvénytelen lehallgatás áldozatává válhatott - közölte hétfőn az ország főügyésze.

Sajtótájékoztatóján Szotir Cacarov elmondta, március végén egy tízfős ügyészcsoport kezdett vizsgálatot az ügyben, a 2009 szeptembere és 2013 márciusa közötti időszakra vonatkozóan. Az ügyészek több szabálytalanságot találtak a belügyminisztérium gyakorlatában, mind a lehallgatási eszközök működtetése, mind az ilyen jellegű műveletek ellenőrzése terén. Emiatt, mint hozzátette, eljárás indult a tárca három osztályvezetője és egy alkalmazottja ellen.

A főügyész elmondása szerint a vizsgálatot valaki szándékosan akadályozni próbálta azzal, hogy fontos adatokat törölt ki a számítógépes rendszerből. Az ügyészség dolgozik rajta, hogy az ily módon eltüntetett információt helyreállítsák.

A szóban forgó időszakban Cvetan Cvetanov volt a belügyminiszter a Bojko Boriszov vezette bolgár jobbközép kormányban, amely február közepén lemondásra kényszerült a tömeges tüntetések hatására.

A vizsgálat azt követően indult, hogy Szergej Sztanisev, a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) elnöke arról tájékoztatta a szervezetet: tudomása szerint Cvetanov minisztersége alatt törvénytelenül hallgattak le politikusokat, üzletembereket és más tisztségviselőket.

A lehallgatottak között volt állítólag Krisztalina Georgieva bolgár EU-biztos, Roszen Plevneliev köztársasági elnök, Georgi Parvanov volt államfő, Ahmed Dogan, a Bulgáriában élő törököket képviselő Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSZ) párt volt vezetője, Volen Sziderov, a nacionalista Ataka párt elnöke, illetve maga Sztanisev is.

Bulgáriában május 12-én tartanak előre hozott választásokat. Cvetan Cvetanov jelenleg a Boriszov vezette Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) pártnak a kampányfőnöke. Újságírók érdeklődésére Cvetanov azt mondta: a vizsgálat egyelőre kezdeti szakaszában tart, de ha a vádak igaznak bizonyulnak, lemond politikai tisztségeiről. Megjegyezte ugyanakkor, hogy éppen választási kampány zajlik az országban, és "sok párt úgy gondolja, hogy felhasználhatja az ügyészséget saját érdekei szolgálatában".

- mti/para -