Esterházy János egész alakos bronzszobrot kapott Budapesten

2013. május 15. - 22:35 | Külföld

Felavatták Esterházy János egész alakos bronzszobrát szerdán Budapest XII. kerületében, a Gesztenyés kertben, ahol Áder János köztársasági elnök arról beszélt: a nemzet belső kiegyezését az szolgálja, ha a résztvevők nemcsak a néhai szlovákiai magyar politikus szobra köré gyűlnek, hanem kiállnak az elvei mellett is.

"Mellé állunk, hogy hazánk szabad és büszke polgáraiként kimondjuk, ami egyedül méltó hozzánk, magyar demokratákhoz: soha többé nemzetiszocialista, soha többé szocialista diktatúrát!" - hangoztatta az államfő.

Áder János az ünnepségen szólt arról: Esterházy János szobra arra figyelmeztet, hogy "nekünk, ma élőknek és az utánunk jövőknek dolgunk van azzal, amit ő hagyott ránk emberi példájával".

Az államfő szerint a nemzet egységét és békéjét szolgálja, "ha kimondjuk, aki az egyik diktatúra bűneit mentegeti, az a másik rémuralom bűneinek is erkölcsi engedményt tesz”.

Kiemelte: nem lehet különbséget tenni az ártatlanul megalázottak és megszomorítottak, az ártatlanul meghurcoltak és elpusztítottak között. Senkitől sem lehet származása, vallása vagy nemzeti hovatartozása miatt az emberi méltósághoz való jogot elvitatni - tette hozzá.

Áder János kijelentette: "polgári szabadságjogainkhoz, európaiságunkhoz való hűségünk arra kötelez minket, hogy újra meg újra emlékeztessünk arra a történelmi tényre, hogy a nácizmus és a kommunizmus rémálma egyaránt ártatlan milliók véráldozatát követelte".

Az ünnepségen Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere azt mondta: Esterházy János példamutató politikai életműve válasz volt Trianon nemzeti traumájára.

"Cselekedeteiben egyszerre vezette a racionalitás és az anyaországtól elszakított magyarság iránt érzett érzelmi elkötelezettség, felelősségérzet" - jegyezte meg a kerületvezető, hozzátéve, hogy a politikus mindig kereste a cselekvés lehetőségét, megalkuvás nélkül képviselte a kisebbségi sorsra jutott magyarság érdekeit, küzdött a papíron meglévő jogaik valódi érvényesüléséért, de ugyanilyen elszántsággal hirdette a közös múltból fakadó egymásra utaltságát magyaroknak és szlovákoknak.

(1/2) Cikkünk a következő oldalon folytatódik. Kérjük lapozzon előre: