Négy embert rúgtak ki a „kibaszott híradó“ miatt...

2013. május 15. - 14:55 | Külföld

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap gyorsított vizsgálatának eredményeképp Szebeni István műsorvezetőnek, továbbá három másik munkatársnak azonnali hatállyal a mai napon, megszüntetette a munkaviszonyát – idézi az MTVA szerdai közleményét a Hír24.

Elevenítsük föl, mi is történt? Csúnyán beszélt az esti híradó felvételén Szebeni István. A tévés azóta persze megbánta, amit mondott, de a főnökei mégis letiltották a képernyőről. Plusz: vizsgálat indult, hogy kiderítsék, mi történhetett.

Ennek a vizsgálatnak lett most az az eredménye, hogy Szebenit és három kollégáját kirúgták. A vizsgálat szerint a hétfő éjszakai Híradó „elfogadhatatlan 10 másodpercéért”, amelyben a káromkodás elhangzott, a szerkesztő és az adás lebonyolítás két munkatársa is felelős. Az MTVA álláspontja szerint sem élő adásban, sem stúdióban, sem felvételről bejátszott, sem pedig a kollégák közti kommunikációban nem elfogadott ez a magatartás. Az elhangzottakért az MTVA a Híradó nézőinek elnézését kéri.

A Hír24 információi szerint az úgynevezett adáslebonyolítóban szúrták el a dolgot. A köztévében digitálisan, szerverre és kazettára is rögzitik az álélő adást. Ha gáz van a szerverrel, akkor a kazettán felvett anyagot javítják, és ezt viszik fel az adás lebonyolítóba. Vagyis ebben az esetben az történt, hogy felküldték a kazettát, hogy ezt játsszák le, mert a szerveren lévő nem jó. De valamiért nem iskerült kazettát elindítani, a szervert viszont igen. Ezért lehetett benne minden, ami a leállás alatt történt.

A hiba tehát a rendszerbe van kódolva. Szegény Szebeni kolléga pedig egy életre megtanulhatta, hogy stúdióban akkor se káromkodunk, ha nagyon kikívánkozik.

Hír24