Erőss Zsolt halála: Az expedíciónak vége, a csapat elhagyta a hegyet

2013. május 24. - 15:38 | Külföld

Pénteken befejeződött a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciója, amely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött - tette közzé az expedíció blogoldalán Vincze Szabolcs szóvivő, aki az MTI-nek elmondta, hogy a magyarok valószínűleg már elhagyták az alaptábort és útban vannak a nepáli főváros, Katmandu felé.

A szóvivő az expedíció blogján oldalon összefoglalót tett közzé a csúcsmászás óta eltelt eseményekről. Mint írta, a leereszkedés közben eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter keresése eddig folyt, remény azonban már az eltelt idő miatt nincs. Kollár Lajos expedícióvezető szerint bele kell törődni a két hegymászó elvesztésébe, az expedíciónak pedig le kell vonulnia a hegyről az érkező monszun miatt.

Vállalták a kockázatot, amit mások nem

"A magyar hegymászás egyik legtragikusabb napját számtalan tényező befolyásolta, melyek végül tragédiához vezettek. A két mászó valóban későn érte el a csúcsot, nepáli idő szerint este hatkor, ami azt jelentette, hogy pár órájuk maradt arra, hogy a sötétedés beállta előtt leereszkedjenek. A döntésért azonban senkit nem szabad hibáztatni. Tény, ez magában hordozta a kockázatot, de a kivételes képességű hegymászók azért is különlegesek, mert vállalják a kockázatokat még akkor is, amikor senki más nem vállalná. Ezt mindketten megtették már korábban is" - írta a szóvivő.

A két magyar mászó hétfőn jutott fel az India és Nepál határán lévő Kancsendzönga , de aki méteres csúcsára.

A szóvivő beszámolója szerint másnap 8100 méteren "a Zsolton úrrá levő hirtelen kimerültség számára is váratlan volt, de az éjszakai bivakolás ilyen magasan már semmiféle pihenést, regenerálódást nem biztosít. Semmit! Energiát von el a mászótól, amit csak később érez majd meg, mint Zsolt is. Kiss Péter jobb erőben volt, bár hogy pontosan mi történt ebben a magasságban, nem tudni, egy ideig együtt ereszkedhettek és bevárhatták egymást", Kiss Péter Erőss Zsoltot, de egy idő után Kiss Péternek gyorsabban kellett lefelé haladnia.

Újabb probléma volt, hogy kevés víz volt a párosnál, pedig ebben a magasságban a folyadékpótlás legalább olyan fontos, mint hogy minél hamarabb elhagyják a 7000 méter feletti zónát. A folyadékhiány leginkább annak volt köszönhető, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter jó formában érezte magát a csúcsroham előtt és alatt, "ezért annyi cuccot akart magával vinni, ami még nem hátráltatja a haladást ebben a magasságban, és könnyebbé teszi a gyors ereszkedést is. A 8000 méter feletti bivakolás azonban mindent megváltoztatott" - összegezte a történteket a szóvivő.

Soha nem fogjuk megtudni, mi történt

Vincze Szabolcs véleménye szerint két lehetséges forgatókönyv létezik. Az első, hogy mivel kimerültek voltak, nem tudtak leereszkedni a 4-es tábor feletti úgynevezett rámpán, amelynek átmászása még egy kipihent mászótól is teljes koncentrációt követel. "Ha így van, akkor előbb Kiss Péter, majd Erőss Zsolt csúszott ki, és zuhant le a rámpáról, és mivel testüket eddig nem találták meg, talán ez a valószínűbb verzió". A másik, hogy a kimerültség és a kétszeri 8000 méter környéki bivakolás már sok volt nekik és megfagytak a hegyen. "Biztosat nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni" - jegyezte meg a szóvivő.

A 2013-as Kancsendzönga-expedíció. Erőss erdélyiként elvitte a székely zászlót is a hegyre. Baloldalt alul Erőss, jobboldalt, állva Kiss Péter. (Fotó: Ilka Műhely / MTI)

Mint írta, "tény: három nap után nincs esélye annak, hogy élve előkerülnek. Ebben a magasságban ennyi idő túlélhetetlen, és mivel az utolsó napon, mikor még látták Zsoltot, Peti már nem volt képben, ő pedig lassan ereszkedett, az is valószínűtlen, hogy akár más úton érhették el az alsóbb területeket. A keresésükre igyekvő serpák pedig semmi nyomot nem találtak arra vonatkozólag, hogy a 7600 méteren álló négyes táborba elértek, de más csapatok sem bukkantak Zsolték nyomaira. Ezek az információk beszédesek. A hivatalos közlemény szerint eltűntek, és ez a Himalájában egyet jelent azzal, hogy nem kerülnek elő többé élve" - fogalmazott a szóvivő, aki egyúttal bírálta a veterán spanyol hegymászó, Carlos Soria szavait.

A nagy öreg visszafordult

A 74 éves spanyol mászó visszafordult a csúcs előtt, mert nem volt elég ideje és kötele a sikeres mászáshoz. Carlos Soria bírálta, hogy a Kancsendzöngát meghódítani kívánó hegymászók közül sokan nem gondoskodnak megfelelő felszerelésről és - részben anyagi okokból - elegendő serpáról.

Vincze Szabolcs nem tartja korrektnek a spanyol mászó szavait "még akkor sem, ha van igazságtartalma. Azzal vádolni egy expedíciót, hogy nem hajlandó fizetni a serpákat, egyszerűen nonszensz, leginkább azért, mert a magyar expedíció egyik kimondott célja, hogy nem is szeretne serpák segítségével feljutni a csúcsra. A kirakott fix kötelekért pedig a magyar expedíció is fizetett, a csúcstámadáskor pedig a kettes táborig taposták a nyomot" - emlékeztetett.

(MTI)