Elkapták a gyilkost, aki baltával kettévágta áldozatát

2013. június 8. - 17:45 | Külföld

Azonosították a XIII. kerületi gyilkosság áldozatát, egy 53 éves budapesti férfit - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombat délután.

Kovács Viktória, a BRFK szóvivője az MTI-nek annyit mondott, a két férfi közt szóváltás alakult ki, ez vezetett a szombat hajnal hajnalban történt bűncselekményig. További részleteket a rendőrség egyelőre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt.

A rendőrség honlapján közzétettek szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján M. Zoltán 32 éves budapesti lakos egy XIII. kerületi Jász utcai társasház melléképületében megölt egy férfit. A bűncselekményt követően értesítette édesapját, majd elmenekült a helyszínről.

A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja reggel 8 óra körül a Kerekes utcában teljesített szolgálatot gyalog, eközben igazoltatta és elfogta az emberölés gyanúsítottját.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: az elkövető megpróbálta eltűntetni áldozatát, ezért egy baltával kettévágta a testét.

mti/para