ÁRVÍZ: Hamburg felé közelít az Elba árhulláma

2013. június 12. - 09:55 | Külföld

Tovább vonul az árhullám az Elba észak-németországi szakaszán, és szerda reggelre megközelítette Hamburgot, a térség legnagyobb városát.

Az Elba az alsó szakaszon sokkal szélesebb és mélyebb mederben folyik, mint Németország keleti részén. Hamburgot az Északi-tengerről érkező vihardagályok miatt rendkívül kiterjedt gát- és csatornarendszer védi. A több mint másfél millió lakosú városban ezért várhatóan nem okoz nagyobb gondot az árhullám.

Hamburgtól alig 40 kilométerre, Lauenburgban viszont kritikus a helyzet, a belvárosban 30 centiméter magasan áll a víz, 400 embert kitelepítettek. Feljebb, Szász-Anhalt tartományban pedig az utóbbi napokban történt gátszakadások miatt a folyóból beltenger alakult ki, több mint ezer négyzetkilométer áll víz alatt, ami csaknem akkora terület, mint a Balaton kétszerese.

A Németországot délkeletről északnyugat felé több mint 700 kilométer hosszúságban átszelő folyó felső szakaszán feloldották a katasztrófariadót, de öt tartományban továbbra is a nyár elején megszokottnál többször magasabb vízoszlop nyomja a gátakat. A védműveket a felázás mellett a folyóban sodródó fa-, növény- és egyéb hulladék is veszélyezteti, az alsó-szászországi Lüchow-Dannenberg járásban például 50 tonna hordalékot emeltek ki az utóbbi napokban az árvízi védekezést irányító törzs adatai szerint.

A homokzsákok egész Németországban elfogytak, a belügyminisztérium ezért a szomszédos országoktól kért segítséget. A Bundeswehr, a német hadsereg is külföldi segítséget kért, a német egységeket a francia és a holland hadsereg is támogatja szakértőkkel és speciális munkagépekkel. Az árvízi védekezésben 80 ezer tűzoltó és 9 ezer rendőr mellett mintegy 20 ezer katona is részt vesz.

Az Elbán és németországi mellékfolyóin, valamint a Duna bajorországi szakaszán június elején kezdődött áradás a Fitch Ratings hitelminősítő elemzése szerint 12 milliárd euró nemzetgazdasági kárt okoz, a biztosítók pedig 3 milliárd euró kártérítést fizethetnek.

MTI/para

Címkék: árvíz 2013, Elba