Csökkent a foglalkoztatottság az eurózónában és az Európai Unióban is

2013. június 14. - 15:04 | Külföld

Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 0,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottsági ráta az eurózónában 2013 első negyedévében az előző negyedévvel összehasonlítva és 0,2 százalékkal zsugorodott a 27 tagországból álló Európai Unióban.

Az Eurostat adatai szerint a munkahelyek megszűnése erre a negyedévre felgyorsult, mert 2012 utolsó negyedévében az eurózónában 0,3 százalékkal, az EU teljes területén 0,1 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottság.

Éves összehasonlításban 2013 első negyedévében kereken 1 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság a 17 tagállamból álló eurózónában és 0,4 százalékkal az Európai Unióban.

Az Eurostat számításai szerint idén az első negyedévben 221,9 millió foglalkoztatott volt az EU területén, akikből 145,1 millió dolgozott az eurózónában.

A statisztikai hivatalnak megküldött adatok szerint a tagországok közül Litvániában (2,4 százalék), Észtországban (2,3 százalék) és Lettországban (1 százalék) nőtt a foglalkoztatási ráta a legjobban.

A balti államokkal ellentétben rosszul teljesítettek a déli országok. Görögországban 2,3 százalékkal, Portugáliában 2,2 százalékkal, Spanyolországban és Cipruson 1,3 százalékkal, Olaszországban 1,2 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság.

(MTI)