Morva zászlókat tűznek ki a morvaországi polgármesteri hivatalokra

2013. július 5. - 10:34 | Külföld

Hivatalosan el nem ismert morva zászlókat tűztek ki pénteken több mint 750 morvaországi település polgármesteri hivatalára szent a Cirill és Metód napján, a Cseh Köztársaság nemzeti ünnepén.

Morva zászlókat tűznek ki a morvaországi polgármesteri hivatalokra

Az akciót, amelynek célja felhívni a lakosság figyelmét Morvaország hagyományaira, kultúrájára és történelmére, 2010-ben szervezték meg először a Morva Nemzeti Közösség és néhány diákszervezet kezdeményezésére. Cirill és Metód Morvaország védőszentjei.

"Az akció iránti érdeklődés óriási, és egyre növekszik. A polgármesterektől gyakran halljuk, milyen szép, hogy végre van valami, ami a morvaországi városokat és falvakat függetlenül a politikai nézetektől összeköti" - nyilatkozta a zászlókitűzésekkel kapcsolatban Lenka Holanová, a Morva Nemzeti Közösség egyik vezetője.

Kifejtette: míg 2010-ben alig néhány tucat településen tűzték ki a morva zászlót, ma már a morvaországi települések polgármesteri hivatalainak nagyjából egyharmadán leng a sárga-piros sávos és a morva sas képével díszített zászló. A Morvaország fővárosának számító Brünn (Brno) főpolgármesteri hivatalán és a 17 városkerület összes polgármesteri hivatalán is kitűzték a reggeli órákban a morva zászlót.

A zászlókitűzést kezdeményező Morva Nemzeti Közösség célja tartományira változtatni a Cseh Köztársaság jelenlegi kerületi (régiós) közigazgatási-területi berendezkedését, és elérni egy morva parlament létrehozását.

- mti/para -