A horvát kormány nem kívánja eladni az INA részvényeit

2013. július 12. - 15:38 | Külföld

A horvát kormány nem gondolkodik azon, hogy eladja az INA horvát olajtársaság részvényeinek a 19 százalékát, mivel meg szeretné tartani mostani, 44,8 százalékos tulajdonrészét - erősítette meg a Glas Slavonije horvát újságnak több horvát kormányforrás.

A horvát kormány nem kívánja eladni az INA részvényeit

A lap internetes oldalán közöltek szerint a nyilatkozók elmondták, hogy erről már tájékoztatták a Mol képviselőit és a magyar kormányt is. "Mint a második legnagyobb részvényes az INA fejlesztéséről kívánunk tárgyalni a Mollal" - mondták el kormányközeli források a lapnak.

A kormány már lehet, hogy a következő ülésén két tárgyalót fog kinevezni: Ivan Vrdoljak gazdasági minisztert és Mladen Pejnovicot, az állami vagyonkezelői iroda vezetője személyében. A horvát kormány képviselői tárgyalnának a finomítók korszerűsítéséről és a horvátországi kőolajkutak termelési kapacitásainak a növeléséről is, amelyre az INA koncessziós szerződésekkel rendelkezik. Erre a Mol még 2003-ban a részvényesi szerződésben kötelezte is magát.

A kormánynak a gázüzletággal kapcsolatos legkényesebb kérdésre is választ kell kapnia a Moltól. Még Ivo Sanader kormánya kötött szerződést a Mollal a gázüzletág megvásárlásáról, de ezt a szerződést sohasem teljesítették, mivel Jadranka Kosor volt miniszterelnök a Mollal egyeztetve ezt elhalasztotta. A Mol a horvát államtól a szerződés nem teljesítése miatt kétmilliárd kunát (80 milliárd forint) követel. Meg kell néznünk, hogy az első fokon hozott Sanader-ítéletben miként említik a gázüzletágat és ennek függvényében fogunk majd lépni - idézi forrásait a lap.

A újság azon kérdésére, hogy a kormány miért pont most lett aktívabb a tárgyalásokat illetően, amikor is a Mol még áprilisban kérte a tárgyalások megkezdését, a nyilatkozók arra hivatkoztak, hogy véleményük szerint nincs összefüggés a horvát államügyészség szerdai közleményével, amelyben Hernádi Zsolt gyanúsítottként való meghallgatását kezdeményezték.

(MTI)

Címkék: INA, részvények