Cseh kormányválság: Három eljárást megszüntettek, de Nagyová őrizetben marad

2013. július 26. - 14:05 | Külföld

Megszüntette a három volt kormánypárti parlamenti képviselő elleni büntetőeljárást Csehország legfőbb ügyésze, aki úgy ítélte meg, nem történt bűncselekmény - jelentette a CT24 közszolgálati hírtelevízió pénteken.

Marek Šnajdr, Petr Tluchoř és Ivan Fuksa ellen - akik mindhárman a Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselői voltak - politikai korrupció vádjával folyt eljárás. Mindhárman tavaly ősszel egy jól fizetett állami állás ellenében lemondtak mandátumukról, hogy lehetővé tegyék a kormány reformprogramjának elfogadását. A rendőrség ezt korrupciónak minősítette és őrizetbe vette az érintetteket, akik tagadták bűnösségüket.

Pavel Zeman legfőbb ügyész helyt adott a vádlottak panaszának, s az ügyet visszaadta Ivo Ištvan olmützi államügyésznek. Ištvan újságíróknak azt mondta, nem érte váratlanul a döntés, s már dolgozik azon, hogy újrafogalmazza a vádat, ami lehetővé tenné az érintettek elleni büntetőeljárás folytatását.

Ištvant a héten fogadta Miloš Zeman köztársasági elnök, s teljes támogatásáról biztosította. A jobboldal szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy politikai hatalmi játékról van szó.

Jana Nagyová, Petr Nečas volt miniszterelnök kabinetfőnöke panaszát viszont a legfőbb államügyész elutasította, így ez az ügy folytatódik. Nagyová, valamint a katonai hírszerzés volt és mai főnöke ellen hivatali hatalommal való visszaélés címén folyik eljárás. Nagyová, akinek éve óta szerelmi viszonya van Necasszal, ugyanis tavaly arra utasította a katonai hírszerzést, hogy figyeljék meg Radka Nečasovát, a miniszterelnök feleségét. Nagyovának ilyen utasítás kiadásához nem volt joga, s a katonai hírszerzés főnökeinek pedig ezt el kellett volna utasítaniuk.

Az állítólagos korrupciós ügy, valamint a hivatali pozícióval való visszaélés ügye júniusban Petr Nečas és kormánya bukásához vezetett.

A három volt képviselő, aki néhány hétig vizsgálati fogságban volt, már tíz napja a legfelsőbb bíróság döntése alapján szabadlábra került. A legfelsőbb bíróság szerint a tavalyi megállapodás nem minősíthető korrupciónak, s ezért elrendelte az érintettek szabadon bocsátását.

Petr Knötig, a legfelsőbb bíróság szóvivője közölte: a testület megállapította, hogy politikai eljárásokért senkit sem lehet büntetőjogi felelősségre vonni. A két személy az adott időben parlamenti képviselő volt, mentességet élvezett, s a különféle politikai megállapodásokat, kompromisszumokat és döntéseket politikai tevékenységük részeként kell értelmezni.

Az ügy a cseh kormány tavaly novemberben elfogadott takarékossági és reformcsomagjával kapcsolatos. A jogszabályt hosszú ideig azért nem sikerült jóváhagyni a parlamentben, mert az ellenzéken kívül a kormányzó ODS néhány képviselője sem volt hajlandó azt támogatni.

Az intézkedéscsomagot végül is úgy fogadták el, hogy a Nečas vezette ODS belső ellenzékének három képviselője lemondott parlamenti mandátumáról, a helyükre lépő újak pedig már igent mondtak a törvényre.

(MTI)