„Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen!“

Három fiatal augusztus 14-én hajnali három körül egy buliból sétált hazafele Budapesten. A VIII. kerület körúti részénél jártak amikor egyikük betért egy nemzeti dohányboltba. A meleg pár kinn maradt várakozni, és közben megcsókolták egymást. Erre a közeli éjjelnappali alkalmazottja baseballütőt a kezében tartva ment ki az üzlet elé, és elordította magát: Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen! – írja a 444.hu.

„Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen!“

Az egyik sértett próbálta elmagyarázni a boltosnak, hogy közösség tagja elleni bűncselekményt követ el éppen, majd amikor ez sikertelen volt, a rendőrségtől kért segítséget telefonon. A rendőrség a beszámoló szerint több mint 30 perc után ért ki, viszont megérkezésükben sem volt sok köszönet.

Az intézkedés közben a boltos többször is beismerte, hogy a fenyegetést a pár szexuális orientációja váltotta ki, szerinte ha egy férfi és egy nő csókolózna az utcán, az normális lenne, de ha két fiú, az elijeszti a vásárlókat. A férfi a baseballütőt a rendőrség érkezésére már elrakta, és tagadta hogy korábban lett volna nála, pedig három tanú is állította az ellenkezőjét. A rendőrök bementek ugyan az üzletbe, de levélírónk szerint nem keresték az eszközt.

Az egyik rendőr pedig eztán nyíltan a támadó oldalára állt, és azt javasolta a boltosnak, hogy tegyen feljelentést közszeméremsértésért.

Az inzultált fiatalok nem szeretné, ha az eset következmények nélkül maradhatna, ezért panaszt terveznek tenni a Független Rendészeti Panasztestületnél és a BRFK-nál is.

444.hu